Gyalog indult Németországból Izraelbe, a Lentiben szolgáló rendőrök segítettek neki átmelegedni

Donát Nagy 2020-02-14 07:52:00.000000
Nem semmi zarándokutat tesz meg a férfi.

A Lenti Rendőrkapitányság gyalogos járőre, Balogh Katalin r. főtörzsőrmester 2020. február 13-án 8 óra körül, szolgálatának megkezdése után a város egyik templomának fala mellett egy hálózsákban egy földön fekvő személyre lett figyelmes - írja a police.hu.

A férfi a mínusz két fokos hidegben láthatóan igencsak megviselt állapotban volt. A rendőrnő értesítette Komláti Beatrix r. őrnagyot, a Lenti Rendőrkapitányság Közlekedési Alosztály vezetőjét, aki a turista segítségére sietett, forró teával és némi édességgel kínálva az utazót.

Mint kiderült, a 42 éves német állampolgár Németországból indult missziós gyalogútjára, és célja, hogy eljusson Izraelbe.

Útja során templomoknál pihen meg, pecsételtet, majd indul tovább a több ezer kilométeres távolságra. Előfordul, hogy a szabad ég alatt alszik, elmondása szerint kedvesek vele az emberek. Az utazó elmondta, hogy nagyon jól esett neki a lenti rendőrök gondoskodása, majd minden jót kívánva indult tovább útjára, és a lenti Szent Mihály templom felé vette az irányt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67