2 milliárd 200 millió forintot fordít utak felújítására a szombathelyi városvezetés

Bazsi Farkas 2020-02-14 09:25:00.000000
Kész a költségvetés első olvasata.

31 milliárd forintból gazdálkodik idén Szombathely, ebből 17 milliárdot a város saját bevételként, 14 milliárdot pedig állami finanszírozásként könyvel el

- hangzott el a mai sajtótájékoztatón, amit Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester és a három alpolgármester, Horváth Attila (Éljen Szombathely), László Győző (Éljen Szombathely) és Horváth Ádám Soma (Éljen Szombathely) közösen tartott a városházán.

A tájékoztatón elmondták, ez a költségvetés első olvasata, bár a politikusok szerint a fő számok már nem fognak változni.

A legnagyobb összeget, 2 milliárd 200 millió forintot útkarbantartásra és -felújításra fognak fordítani.

A költségvetés egyik legnagyobb nyertesének a szociális szférát említették: az országban egyedülálló háziorvosi életpályamodellt dolgoztak ki, amely 3 pillérből áll.

  • Az első pillére a praxis megszerzésének támogatása. Erre bruttó 10 milliót ad orvosonként az önkormányzat, ezért cserébe pedig minimum 6 évig kell praktizálni az orvosnak. 
  • A második pillér a praxis megtartása, ahol időarányosan fog jutalmat kapni az orvos. Ez azt jelenti, minél több ideig tölti ki a praxisát, a várostól annál több, milliós nagyságrendű jutalmat kap.
  • A harmadik pillér a praxis átadás. Ez az idősebb, 70-75 közötti orvosokat érinti, akik akár bruttó 4 milliót is kaphatnak.

Az egészségügyi területnél fontos megemlíteni hogy az orvosi ügyeletet adó országos mentőszolgálat jelezte: az eddiginél drágábban, és már nem sokáig szeretné ellátni a feladatot. Ez azt jelenti, hogy szeptember végétől a városnak kell üzemeltetnie az orvosi ügyeletet. A költségvetésben ennek is megtalálták a finanszírozását, így a területen nem lehet fennakadás. 

Előkerült még a közösségi bérlakás rendszer, és a szociális bérlakások helyzete is, mind a két ágazat 50-50 millió forintot kap a költségvetésben.

Az SNI-s gyerekek fejlesztésére 22,7 millió forintot fordít a város, a bölcsődés gyerekeknél 7,7 millió forint, óvodás gyerekeknél 15 millió forint jut fejlesztésre.

Parkfenntartásra az eddigieknél 90 millió forinttal több jut, és járdakarbantartásra is 62 milliót szánnak. A kulturális és civil alap 20, a nyitott városháza program 10 milliót fog idén kapni, utóbbiba beletartozik egy több napos fő téri rendezvény is.

Az 1000 fa elültetése 82 millió forintba kerül, ez viszont a fák ültetés utáni 2 évi gondozását is fedezi.

A sportra plusz 60 millió forint jut, így összesen 860 millióból gazdálkodhat az ágazat. A városvezetés itt azt az elvet valósította meg, hogy a "mamut szervezetek" helyett a kisközösségek sportját támogatja a jövőben. A profi sportklubokat arra ösztönzik, szponzorok bevonásával szerezzenek plusz forrást.

A hulladékkezelésre a szokásos 500 milliót ismételten be kellett tenni a költségvetésbe. A körzetek képviselői 3 milliós keret felett rendelkeznek.

A Savaria Karnevált 57,5 millióból rendezhetik meg.

Itt fontos kiemelni, hogy ezt az összeget még novemberben betervezték, így a szervezők időben nekiállhattak az előkészületeknek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67