Lanzafame szerint a Haladás edzője a családját keresetlen szavakkal illette

Bálint Vágvölgyi 2020-02-13 16:49:00.000000
A balhés Honvéd-Haladás Magyar Kupa-meccs utózöngéje.

A Szombathelyi Haladás 1-0-ra kikapott szerdán este a Magyar Kupa odavágón, a Budapest Honvéd otthonában. A meccs nem is erről maradt emlékezetes, hanem az azt követő kakaskodásról. Mátyus János, a Hali vezetőedzője az M4 Sportnak elmondta, a Honvéd játékosa, Lanazafame megütötte a zöld-fehérek fiatal focistáját, Szekér Ádámot.

Az eset videón:

Davide Lanzafame a Honvéd hivatalos honlapjának mesélte el, ő hogyan élte meg ezt az egészet:

"A felvételeken azt láthatja mindenki, hogy mi történt a lefújást követően, azonban előzménye is volt a történteknek – vett egy nagy levegőt Lanzafame, akin látszott, bántja és bosszantja, ami a mérkőzés során történt. – Az egész találkozó azzal telt el, hogy provokáltak. Úgy éreztem, hogy utaznak rám, folyamatosan rugdostak, és verbálisan is inzultáltak. A pályán és a kispadról is végig mentek a beszólások, a Haladás edzője azt kiabálta felém, hogy majd a meccs után megvár a stadion előtt, sőt, ami még szomorúbb számomra, hogy a családomat is keresetlen szavakkal illette. Ezt teljességgel elfogadhatatlannak tartom. Sose azt nézem, hogy hány éves az ellenfelem, tisztelem a riválisok játékosait, és nem velük, hanem a labdarúgással akarok foglalkozni. A lefújást követően egy kicsit valóban elszabadultak az indulatok, ami természetesen nem jó, én sem örülök, hogy így alakult, de olyankor dolgozik az adrenalin az emberben. Ennél bővebben nem is szeretnék foglalkozni a történtekkel, most már a Kaposvár elleni mérkőzésre fókuszálunk, hogy sikeresen szerepeljünk a bajnokságban.”

Az MLSZ eközben azt közölte, fegyelmi eljárás indít a kupamérkőzésen történtek miatt:

"A napokban lezajlott a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első fordulója. Az M4 Sport által is közvetített zárómérkőzés végén a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki, amellyel kapcsolatban a szövetség fegyelmi eljárást indított." - írják.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67