Kiírták a közbeszerzést a kőszegi intermodális csomópont megtervezésére

Bazsi Farkas 2020-02-11 13:59:00.000000
A város szélére költözik a buszpályaudvar.

Február 27. annak a közbeszerzési kiírásnak a határideje, amiben a Kőszegi Intermodális Csomópont engedélyezési és kiviteli tervezésére lehet pályázni.

A kőszegi önkormányzat még 2019-ben készítette el a közös busz és vasúti pályaudvar tanulmánytervét, a győztes pályázónak ez alapul véve kell majd elkészíteni a végleges terveket. A fő cél az, hogy a kőszegi belvárosban régóta működő Liszt Ferenc utcai buszpályaudvart a város szélére költöztessék.

A projekt része buszmegállók, peronok kialakítása, a 87-es főút érintett csomópontjainak szükséges átalakítása, P+R parkoló és B+R (kerékpártárolók) kiépítése. A közös (vasúti és autóbusz) peron és az első két buszmegálló már a GYSEV Zrt. fejlesztésének részeként megvalósul, így a tervezők feladata a kiírás szerint a további buszmegállók (helyközi és távolsági menetrend szerinti, valamit turistabuszok) megtervezése legalább fedett peron-várókkal.

Helyet kap itt a fentieken túl a helyi közlekedés ellátásra szolgáló két darab midi-busz, melyeket Kőszeg Város Önkormányzata szerez be. A gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságáról és kényelméről egy - szintén Önkormányzati megvalósítású - gyalog- és kerékpáros Gyöngyös-híd gondoskodik. Megújításra kerül az állomás előtti tér és park, valamit az állomás épülete is - olvasható a város honlapján.

A kivitelezést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felügyeli, a pénzt a magyar állam biztosítja.

Szombathelyen lassan 10 éve húzódik az Intermodális csomópont megépítése. Bár a hatástanulmány már régen elkészült, a tervezésre csak tavaly írták ki a közbeszerzést, aminek idén januárban hirdették ki a győztesét. Ezek szerint a Kecskemétre bejegyzett Viköti Kft. és a budapesti Trenecon Kft. konzorciuma végzi el ezt a munkát.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67