Milliárdos károkat okoztak a múlt heti viharok

Mátyás Varga 2020-02-10 14:31:00.000000
Az elmúlt heti viharok nyomán közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.

Az elmúlt heti szélviharok pusztításai nyomán az észak-dunántúli megyéktől kezdve Békésig és Hajdú-Biharig érkeztek nagyszámú kárbejelentések a biztosítókhoz - írja a MABISZ. A lakossági bejelentések mellett jelentős számban és nagyobb kárösszeget megjelölve futottak be ipari létesítmények illetve középületek megrongálódásáról szóló értesítések is. Az eddig összesen mintegy 9500 bejelentés nyomán a várható kárösszeg elérheti az egymilliárd forintot. 


Az évnek ebben a szakában mind a kárbejelentések száma, mind pedig a várható kárösszeg szokatlanul nagynak számít. Tekintettel arra, hogy az elkövetkező napokban is nagy erejű szélviharokra kell felkészülni az ország több térségében, február hónap biztosítási szempontból előreláthatólag felzárkózik majd a hagyományos május-augusztusi viharszezon által okozott károkhoz. 


Az elmúlt tíz évben a nyári időszakban összesen egy és negyedmillió kárt regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről  érkezett bejelentés nyomán. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)


A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. Több biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési lehetőséget is kialakított a honlapján, sőt, akár élő videós kárbejelentésre is van már lehetőség némelyiküknél. A kárszemléig – amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével. A kisebb összegű lezárt károk esetén számíthatunk arra, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek, mint a múlt heti viharok nyomán is tapasztalhatták a károsultak.


A MABISZ ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után vizsgáljuk felül a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.


 
A több mint négymilliónyi hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny: tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások (otthonunk méretétől és típusától függően) már havi néhány ezer forintért is elérhetőek.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67