Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése az 1970-es évekhez képest

ugytudjuk.hu 2020-02-10 19:51:00.000000
40 év elég volt a változáshoz.

Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése, mint 40 évvel ezelőtt egy új dán kutatás szerint, írja az MTI.

A koppenhágai Rigshospitalet kórház kutatói azt találták, hogy a mell mirigyszöveteinek kialakulása évtizedenként mintegy három hónappal kezdődik korábban az 1970-es évek óta.

A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik, egy sor nemzetközi tanulmány szerint azonban a serdülés átlagéletkora csökkenőben van - számolt be róla a The Guardian online kiadása.

A szakértők szerint a lányok serdülése kezdetének legjobb jele a mell mirigyszövetének növekedése, nem az első menstruáció, és nem azért, mert ennek idejét gyakran visszaemlékezés alapján állapítják meg, hanem azért, mert a pubertás más változásaihoz képest később jelentkezik.

Az első menstruáció időpontja a 20. század elején tolódott korábbra, több kutatás szerint azóta nem változott sokat.

A JAMA Pediatrics című gyermekgyógyászati lap friss számában közölt tanulmányukban Alexander Busch és kollégái 38 kutatást elemeztek, melyek 2019 közepe előtt születtek és a mellszövet növekedésének indulásáról tartalmaztak adatokat. Megállapították, hogy 1977 és 2013 között évtizedenként három hónappal tolódott korábbra a lányok pubertásának kezdete.

Megállapították, hogy a mellnövekedés kezdete nemcsak évtizedenként, de világrészenként is eltért: Európában - országonként különbözően - 9,8-10,8, Afrikában 10,1-13,2, az Egyesült Államokban 8,8 és 10,3 év közé esett.

Ugyan az egyre koraibb serdülés okait nem elemezték, úgy vélik, a magasabb testtömegindex összefügg a mellszövet növekedésének korábbi kezdetével. Arra is felhívták a figyelmet, hogy sok tanulmány szerint a környezetben előforduló vegyi anyagok is befolyásolhatják a hormonok irányította a folyamatot.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67