Az igazoltatást megelőzően fogyasztott kábítószert a csornai férfi

Donát Nagy 2020-01-05 17:32:00.000000
Később a lakásán is találtak ezt-azt a rendőrök.

A rendőrök Csorna belterületén intézkedtek egy személygépkocsi vezetőjével szemben 2020. január 4-én 21 óra 30 perckor - írja a police.hu.

A járőrök az ellenőrzés során átvizsgálták a sofőr ruházatát is, és a nadrágzsebében egy műanyag fecskendőt találtak, benne kristályos szerkezetű kábítószergyanús anyaggal, valamint az autó utasteréből kábítószergyanús anyaggal töltött cigaretta is előkerült. A helybéli férfi elismerte a rendőröknek, hogy az igazoltatást megelőzően kábítószert fogyasztott.

A rendőrök a férfit - elfogását követően - a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott metamfetaminra, amfetaminra és THC-ra. A lakásán tartott kutatás során különböző tégelyekben és zacskókban további kábítószergyanús anyagokat találtak az egyenruhások.

A nyomozók a 44 éves férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67