Befagyasztják az albérletárakat Berlinben

Donát Nagy 2020-01-31 08:10:00.000000
A németek saját tulajdonú ingatlan helyett legtöbbször bérleményben laknak. Félő, hogy a döntés elriasztja az ingatlanberuházókat.

A német főváros parlamentje úgy döntött, hogy a tavaly nyári szinten befagyasztják a bérleti díjakat 2025-ig - írja az MTI.

A lakbérek befagyasztásáról fogadott el jogszabályt csütörtökön a berlini törvényhozás, a tartományi rangú német főváros parlamentjének döntése alapján a lakosság többségének lakbére nem emelkedik a jövedelméhez képest a következő öt évben.

A lakhatási költségek rohamos emelkedése miatt hozott törvény a 2014 előtt épült lakásokra vonatkozik, és a tavaly nyári szinten fagyasztja be a bérleti díjakat 2025-ig. A városvezetés számításai szerint ez hárommillió berlini helyzetét javítja.

Az új szabályok alapján a négyzetméterenkénti havi lakbér az építés évétől és a komfortszinttől függően nagyjából 4 és 12 euró (1360-4080 forint) között lehet, az érvényes és jövőben kötendő bérleti szerződések esetében egyaránt. A felső határokat kétévente hozzá kell igazítani a reáljövedelem változásának mértékéhez.

A 3,6 millió lakosú Berlin az első a 16 német tartomány közül, amelyben jogszabályi eszközzel igyekeznek megállítani a lakbéremelkedést.

A drágulás csaknem valamennyi városra és nagyobb településre jellemző, és a lakosság jelentős részét sújtja, mivel a németek jellemzően nem saját tulajdonú, hanem bérelt ingatlanban laknak.

A berlini Képviselőházban - a tartományi törvényhozásban - a kormánypártok, a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és az SPD-tól balra álló Baloldal (Die Linke) szavazataival fogadták el az előterjesztést. A többi között arra hivatkoztak, hogy sok berlini jövedelmének több mint 50 százalékát viszi el a lakbér, és az alacsonyabb jövedelműek egyre inkább kiszorulnak a városból, ahol veszélyes piaci buborék kialakulásával fenyeget az elharapódzó ingatlanspekuláció.

Az ellenzék és több gazdasági érdekképviselet szerint a törvény alkotmányellenes módon korlátozza a tulajdon feletti rendelkezés szabadságát, és elriasztja az ingatlanberuházókat, a városvezetés így csak tovább súlyosbítja a lakásínséget. Közölték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak.

Berlinben és a legtöbb német nagyvárosban a 2010-es évek elején, az euró jövőjét övező aggodalom és az alacsony kamatok révén indult el az ingatlanok árának, és ezzel együtt a lakbérek emelkedése. A gyors ütemű emelkedéshez az is hozzájárult, hogy a legtöbb nagyváros lakossága növekszik, Berliné például évente 30-40 ezer fővel. Így a fővárosban az utóbbi 10 évben nagyjából 100 százalékkal emelkedtek a lakbérek. A legtöbbet az újépítésű lakásokért kell fizetni, a négyzetméterenkénti 18-20 eurós havi bérleti díj sem számít ritkaságnak, míg a havi bruttó átlagkereset nagyjából 3500 euró.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67