Most éppen azon megy a hiszti, hogy hol üljenek le Szombathely jövőjét megvitatni a szombathelyi politikusok

Bazsi Farkas 2020-01-30 15:55:00.000000
Hende Csaba országgyűlési képviselő Budapestre hívta Neményt. A polgármester szerint azonban logikusabb lenne a “városban maradni”.

Levélváltás, illetve nem váltás, illetve váltás, ilyen komoly cunamit még nem váltott ki helyi sajtóban. 

Nemény András (Éljen Szombathely!) Szombathely polgármestere néhány napja ugyanis a NYUGAT.HU-nak adott egy interjút, amiben azt mondta, hogy hiába kereste Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőt, Hende egyelőre nem válaszolt neki.

Mi sem kellett több, Hende a Facebook-oldalán posztolta ki a levelét, hogy ő biza válaszolt Neménynek, és 1. Nemény hazudott, 2. Budapesten nyélbe is tudják ütni majd a találkozót. 

Ez persze téma volt a mai közgyűlésen is, ahol a fideszes képviselők papagáj módjára mondták el ugyanezeket. 

Nemény erre azt mondta, hogy nem érti, hogy két szombathelyinek miért Budapesten kellene megvitatni a Szombathely érintő kérdéseket. Arról nem is beszélve, hogy sok olyan ügy van, aminek megtárgyalásánál nem árt, ha az önkormányzat több osztályvezetője is jelen van. Ezért ő arra kéri Hendét, hogy egyeztessenek arról, hogy ő mikor van Szombathelyen, hogy a városban tudjanak tárgyalni.


A polgármester szerkesztőségünkhöz is eljuttatta levelét, így ezt most változtatás nélkül meg is tudjuk mutatni.

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67