Mátyus János szerint borzasztó helyzetben van a Haladás, de maximálisan bízik a bennmaradásban

ugytudjuk.hu 2020-01-30 20:00:00.000000
A vezetőedző a visszavonuló Halmosi Péterről is beszélt.

A Szombathelyi Haladás egy hónapja nevezte ki vezetőedzőnek Mátyus Jánost. Az edző június 30-ig írt alá és egyértelműen az a célja, hogy benntartsa a klubot az NB II-ben. Mátyus az M4 Sport műsorában mondta el, szerinte hogyan sikerülhet ez.

"Hamarosan kiderül, hogy sikerült-e változtatni a dolgokon, hisz borzasztó helyzetben vagyunk, már-már a harmadosztály réme fenyeget. A csapat erején alul teljesített ősszel, bizonyos dolgok változtatásával a cél, hogy meginduljunk felfelé. Végignéztem az összes őszi mérkőzést, talán egy meccs kivételével egyik találkozó sem volt alárendelt, de kevés ponttal és nagyon kevés góllal zárt a gárda. A feladat adott: meg kell tanulni nyerni. Ebben segít a győztes mentalitás, a győztes típusú játékosok igazolása, a napról napra ösztökélés. Minden edzésen valakinek meg kell nyernie egy bizonyos dolgot, kisebb tétet teszek fel mindig, ezáltal jön létre egy felszabadult, bátor futball" - idézi a trénert az nb2.hu.

"A hét távozó szerepe kész helyzet volt, amikor érkeztem. Korábban nem tudták azt nyújtani, ami elvárásként adódott, így én hiába gondolkoztam volna el 1-2 játékos maradásán, nem lehetett szó róla. Az igazolások közül szorgalmaztam minden csapatrész megerősítését, ez meg is történt - a legutóbbi szerzemény, a 198 centis, erős testfelépítésű Tóth Barna olyan játékos, aki tud gólt szerezni. Tisztában vagyok azzal, hogy a klub nincs a legfényesebb anyagi helyzetben, most azonban stabilizálódott a helyzet, elégedett vagyok az elmúlt hetekkel, így egyértelműen rajtunk a világ szeme."

A műsor nézőinek 61%-a szerint a Haladás kiesik az NB II-ből. Mátyus erre azt mondta:

"Százalékokról beszélni nem lehet, de bízok abban, hogy megoldjuk ezt. Értem a szurkolókat, 6 pont a hátrányunk, de amikor elvállaltam, úgy vállaltam, hogy maximálisan bíztam abban, bennmaradunk majd. Bízok a játékosokban, a klubvezetőkben, a szurkolóinkban és magamban is. Maradok az őszi felállásnál, nem tervezek drasztikus változásokat szerkezetileg. A visszavonuló Halmosi Péterrel néhány napja ittam kávét, igazi legenda. Büszke vagyok, hogy itt és vele dolgozhatok, és remélem, fogok is még, ha nem is feltétlen játékosként."

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67