Az évtized legjobb magyar épületei közé került a kismegyeri templom

Bence Pintér 2020-01-02 18:25:00.000000
Listázta az előző évtized harminc legjobb épületét az Index: Kismegyer 2011-ben felszentelt temploma is felkerült a listára.

A tízes évek legjobb épületeit szedte össze az Index egy harminc darabos listába. A lista létrehozásában a lap újságírója, Zubreczki Dávid mellett az Építészfórum két szerkesztője, Somogyi Krisztina és Kovács Dániel vett részt.

A listán egy győri épület kapott helyet, az új kismegyeri templom.

A 2011-ben felszentelt templomot Balázs Mihály és Somogyi-Soma Katalin tervezte. Az épület 16 méter magas, 345 négyzetméteres, 300 ember befogadására alkalmas, 180 ülőhely van benne – derül ki a Kisalföld 2011-es cikkéből. Ők írtak arról is, hogy a templomot úgy tervezték, hogy a hajdani kismegyeri csata közelében álló, barokk Szent Anna-kápolnához – amely addig a hívek lelkipásztori ellátásának színhelye volt – illeszkedjen, távolból úgy látszik, mintha a kápolna tornya lenne az új épület tornya is.

A mostani listán azt írják róla: „az új templom fehérre meszelt tömege és hangsúlyos bejárata azonban nem eltéveszthető. Az egyterű csarnoktemplomba beülve, hosszan nézve ahogyan a fény megtörve vándorol a hatalmasnak tűnő nyers téglafalon, már semmi kétség: minden megnyugtató módon a helyén van.” Az épület egyébként 150 millió forintba került a hívek adományaiból és a Pannonhalmi Főapátság támogatásából. Az Építészfórumon 2012-ben jelent meg elemzés az épületről Golda János tollából, Zsitva Tibor fényképeivel.

A listán egy másik Győr környéki épület található, a pannonhalmi Szent Márton-bazilika, amelynek 2012-ben készült el a rekonstrukciója, amit John Pawson és a 3H Építésziroda végzett el.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67