Szabálytalan volt a megyei lapok összevonása, a Vas Népe és a Kisalföld is érintett

Donát Nagy 2020-01-29 15:18:00.000000
Jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom létrejöttét.

Szabálytalan volt az a fúzió, melynek során 476 médiatermék került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonába – állapította meg a bíróság abban a perben, amelyben a Szabad Pécs online lap kiadóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviseli.

Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék azt a hatósági bizonyítványt, amellyel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta a KESMA tulajdonszerzését azokban a cégekben, amelyeket kormánypárti üzletemberek egyszerre ajánlottak fel az alapítvány számára 2018. november 28-án.

A bíróság döntése azt jelenti, hogy hiányzik a kormánypárti sajtó példátlan mértékű összevonásának egyik jogi feltétele.

A GVH azután adott zöld utat a KESMA tulajdonszerzésének, hogy a kormány egy rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva a versenyjogi vizsgálatot. A hivatal a saját hatáskörének hiányára hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene lefolytatnia az összefonódás előtt.

Azaz az ítélet szerint ezt nem tehette volna meg.

A Szabad Pécs és a TASZ szerint a koncentráció súlyosan torzítja a sajtópiacot, aláássa a média sokszínűségét és veszélyezteti a tisztességes gazdasági versenyt, ezért azt kérték a bíróságtól, hogy semmisítse meg a GVH döntését és kötelezze a hivatalt versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására. Ezen túl pedig forduljon az Alkotmánybírósághoz, mert az összefonódást lehetővé tevő kormányrendelet, és az azt megalapozó törvény is ellentétes az Alaptörvénnyel – a törvény ugyanis lehetővé teszi a kormány számára, hogy bármilyen üzleti tranzakciót felmentsen a versenyjogi vizsgálat alól, a rendeletben pedig a kormány visszaélésszerűen alkalmazta a törvényt, amikor a döntést egyetlen szóban, a közérdekre hivatkozva „indokolta”.

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Gazdasági Versenyhivatal semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott.

Sőt, még az összefonódást nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánító kormányrendeletre sem hivatkozott, így jogsértően adott ki hatósági bizonyítványt. A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a GVH azzal érvel, hogy nincs hatásköre eljárni, akkor a hatósági bizonyítvány kiadására sem jogosult.

Ingyen pakolják le a Vas Népéket a szombathelyi kórház beteginformációs pultjaira?

Farkas Bazsi A pultokon halomban állnak az újságok, ám a kórház mindössze 9 példányra fizet elő. Több olvasónk is arra hívta fel a figyelmünket, hogy a szombathelyi Markusovszly Kórház beteginformációs pultjain halomban állnak a Vas Népék. Az újságot a rendelésre várók unalmas perceikben lapozgathatják. A Vas Népét a Médiaworks adja ki.

A hatósági bizonyítvány megléte az egyik jogi feltétele annak, hogy a KESMA tulajdonszerzését a cégbíróságon bejegyezhessék. Szükség volt a bizonyítványra akkor is, amikor a KESMA 2019 szeptemberében jelentős összevonást hajtott végre – 11 cégét olvasztotta be a szintén tulajdonában lévő Mediaworks Zrt-be. A dokumentum bíróság általi megsemmisítése azt jelenti, hogy ezen ügyletek jogszerűsége is kérdéses.

A döntés értelmében a GVH-nak újra le kell folytatnia az összefonódás bejelentésével kapcsolatos eljárást, ki kell alakítania jogi álláspontját, és az annak megfelelő formában és tartalommal, kellő indokolással ellátva kell lezárnia a vizsgálatot.

„Tudatjuk a cégbírósággal a Fővárosi Törvényszék döntését, amelynek értelmében az újabb összeolvadások és beolvadások jogi feltétele hiányozhat. Emellett figyeljük a GVH döntéseit, és ha az új eljárásban jogsértő döntést hoz a hivatal, azt ismét megtámadjuk. Továbbra is fenntartjuk, hogy a KESMA-birodalom létrejöttét megengedő kormányrendelet sérti az Alaptörvényt”

– mondta Dojcsák Dalma, a TASZ politikai szabadságjogi programvezetője.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67