Lincshangulatot robbantott ki Evan Rachel Wood, miután kitweetelte, hogy Kobe Bryant erőszaktevő volt

ugytudjuk.hu 2020-01-28 15:07:00.000000
Nem nyerte el a rajongók tetszését a pár soros üzenettel.

Vasárnap este robbant a sokkoló hír, miszerint Kobe Bryant életét vesztette egy helikopter balesetben. Az NBA-legenda halálhírét követően özönleni kezdtek a sztárok megemlékező posztjai a különböző közösségi oldalakon, egyiküknek, Evan Rachel Woodnak azonban sikerült magára haragítania az egész internetet a pár soros üzenettel.

A Westworld sztárja ugyanis azt írta,

"Megszakad a szívem Kobe családjáért. Egy igazi sporthős volt. De emellett erőszaktevő is. És ezek az igazságok létezhetnek egymással párhuzamosan."

Wood ezzel arra az esetre utalt, amikor Kobe-t 2003-ban azzal gyanúsította meg egy nő, hogy megerőszakolta. A 19 éves nő bíróságra ment az üggyel, amiért Kobe akár életfogytiglant is kaphatott volna. A kosarast végül nem ítélték el, ennek ellenére a lány 2005-ben beperelte. Ekkor a bíróságon kívül egyeztek meg, így Kobe ismét nem került börtönbe. A kosaras ekkor egy közleményben azt mondta, sajnálja, ami történt, ő végig abban a hitben élt, hogy a 19 éves nő is akarja, hogy legyen valami köztük.

#EvanRachelWould on Twitter

What has happened is tragic. I am heartbroken for Kobe's family. He was a sports hero. He was also a rapist. And all of these truths can exist simultaneously.

Wood-ot azonban elárasztották a negatív kommentek azok után, amit írt, sokak szerint ugyanis Kobe ártatlan volt. Vagy ha mégsem, akkor a színésznő lehetett volna egy kicsit tapintatosabb, hiszen a családja nem csak őt, hanem a 13 éves lányát is gyászolja. 

Wood végül egy második tweetben magyarázta meg, hogy nem ítélkezni akart Kobe felett, csak emlékeztetett mindenkit arra, hogy a legnagyobb hősöknek is lehetnek hibái, amiből tanulnunk kell. Néhányan azonban a színésznő pártját fogták, azt mondják, hogy igenis van helye az ilyen beszélgetéseknek.

(Mirror)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67