Meghosszabbítják a szombathelyi Domusnál lévő posta nyitva tartását

ugytudjuk.hu 2020-01-28 19:37:00.000000
Egy reggel a megszokottnál már korábban nyit majd a posta.

Horváth Soma, Szombathely alpolgármester nemrég egy Facebook-posztban jelentette be: hosszabb lesz a nyitva tartás a Domusnál lévő postán.

Az alpolgármester emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt, derkovitsi képviselőtársaival egyszer már a lakók nevében azzal a kéréssel fordultak a Magyar Postához, hogy a Domus Üzletházban működő posta nyitva tartását bővítsék ki. Akkor azt kérték, hétköznapokon legalább egy reggel a megszokottnál korábban legyen nyitva posta.

Azt szeretné elérni három szombathelyi baloldali képviselő, hogy ne kelljen 10 óráig várni a Domus posta nyitásáig

Farkas Bazsi Vajon miért kell az észszerű dolgokért külön kérvényt benyújtani? Három baloldali képviselő (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) Horváth Soma, Kopcsándi József és László Győző közösen írtak levelet a Magyar Postának, amelyben azt kérik, hogy a Domus postája legalább egy hétköznapon nyisson ki reggel 8 órakor, és szombaton is legyen nyitva délelőtt.

Akkor nem jött össze, most azonban újabb kísérletet tettek Dr. László Győző alpolgármesterrel, Dr. Czeglédy Csaba, valamint Kopcsándi József képviselőkkel karöltve.

Az akció bevált, eztán a 

a Domusnál lévő 10-es posta február 3-tól hétfőnként, reggel 8 órától nyitva lesz.

Horváth a posztban még hozzáteszi, hogy bíznak abban, a posta az esetleges szombati nyitva tartás lehetőségét valamint az ügyfélhívó rendszer kialakítását is mielőbb fontolóra veszi.

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67