Elhajtott a rendőri intézkedés elől egy durván bekábszizott sofőr Győrben

Bálint Vágvölgyi 2020-01-27 13:59:00.000000
Nem sokáig jutott.

Győrben, a Szent István úton akarták igazoltatni a rendőrök egy hatósági jelzés nélküli, Renault típusú személygépkocsi vezetőjét 2020. január 26-án 15 órakor. A járművezető - a rendőri megkülönböztető jelzéseket figyelmen kívül hagyva - Abda felé próbált elmenekülni az őt követő szolgálati gépkocsi elől. Néhány száz méter megtétele után a rendszám nélküli autó, egy előtte forgalmi okból lassító személygépkocsi hátuljának ütközött, ezért megállt. A rendőrök elfogták a járművet vezető férfit, majd ellenőrizték őt és az autóját. Ennek során kiderült, hogy a 23 éves helybéli sofőrt a Győri Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta, a járművét pedig a forgalomból kivonták. Az intézkedők az autó átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagmaradványt találtak. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami többféle kábítószerre is pozitív eredményt mutatott.

A nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve vele szemben szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67