Döntetlent játszott a Haladás az osztrák vendégekkel

ugytudjuk.hu 2020-01-24 18:12:00.000000
Megtartotta bajnoki főpróbáját a szombathelyi csapat.

A szombathelyieknél sérülés miatt Rózsa, Németh Márió és Medgyes hiányzott. Az osztrák Lafnitz keretében nem volt magyar futballista, masszőrük viszont a korábban a Haladásban dolgozó Jakab Ferenc, írják a szombathelyi csapat hivatalos oldalán, a haladas.hu-n. A Lafnitz a 16 csapatos osztrák másodosztály negyedik helyén tanyázik. Az osztrákok kezdték aktívabban a mérkőzést, igyekeztek minél a szombathelyi védelem mögé kerülni. A vasiak is csipkedték magukat, így jó iramú játékot láthattak a szurkolók.  

A lafnitziek birtokolták többet a labdát, de nem sikerült komoly helyzetet kidolgozniuk Verpecz kapuja előtt. Egészen a 27. percig. Ekkor egy hosszú indítással Kovacevic lépett meg a bal szélen a védők gyűrűjében, majd éles szögből, tíz méterről a bal sarokba lőtt (0-1). A folytatásban jobbára a pálya közepén gyűrték egymást a felek, a vasiak előtt kisebb lehetőségek adódtak. Szünet után Tóth Dávid verekedte be magát a tizenhatoson belül a jobb oldalon, de 12 méterről a jobb sarok mellé lőtt. Ezt követően egy darabig ismét csak a mezőnyben gyűrték egymást a felek, de a vasiak kerültek fölénybe.

A 66. percben Rácz 25 méteres lövését védte Zingl. Keményedett a küzdelem, mindkét oldalon egyre több volt a szabálytalanság. A 70. percben Tóth-Gábor 14 méterről, balról a felső kapufát találta telibe. A zöld-fehérek több formás támadást is  vezettek, mindkét oldalon többször megbontották az osztrák védelmet. A 77. percben Németh Milánt lökték el a tizenhatoson belül A büntetőt Rácz félmagasan a kapu jobb oldalába lőtte (1-1). Négy perccel a lefújás előtt Tóth-Gábor nyolc méteres lövését hárította az osztrák kapus. 

Szombathelyi Haladás–SV Lafnitz 1-1 (0-1). – Szombathely,  200 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Gaál.
Haladás: Verpecz  (Gyurján, 62.) – Schimmer (Jancsó, 62.), Jagodics, Devecseri, Németh Milán – Illés (Tóth D., 46.), Holdampf, Szekér (Kiss B., 82.), Bosnjak (Doktorics, 73.) – Szalay (Tóth-Gábor, 62.), Rácz (Schuster, 82.). Edző: Mátyus János.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67