Minden rejtett költséget el kell mondaniuk a bankoknak

Donát Nagy 2020-01-22 18:18:00.000000
Egyértelműen le kell írniuk az ügyfeleik részére, mi mindenre vonnak le pénzt, és miért.

Először kaphatnak részletes kimutatást a bankolási költségeikről a magyar ügyfelek - mondta Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője szerda reggel az M1 aktuális csatornán az MTI szerint.

A szakértő elmondta, az uniós direktíva alapján bevezetett szolgáltatás lényege, hogy átláthatóak legyenek az említett költségek. A magyar fogyasztók január 31-én kapják a tavalyi év augusztustól decemberig tartó időszakára vonatkozó kimutatást.

A dokumentum minden banknál ugyanúgy néz majd ki, és ugyanazokat az információkat tartalmazza - fűzte hozzá, azzal együtt, feltüntetik például a számlavezetéshez, a bankkártya-használathoz vagy a mobil szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjakat. A következő évtől már az egész esztendő bankolási költségeit összegzik majd.

Kitért arra, eddig a bankok csak a havi számlakivonatot küldték ki havonta, ugyanakkor az éves összesítőn sokkal élesebben látszik, hogy milyen költségekkel járt a bankolás.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67