Frontálisan karambolt okozott egy nő, hogy próbára tegye hitét

Donát Nagy 2020-01-20 10:43:00.000000
A vétlen autóban ülő sérülteket sem sajnálja, szerinte Isten majd vigyáz rájuk.

Szándékosan frontálisan karambolt okozott, hogy próbára tegye istenhitét - szemlézett a 24.hu. Az ABC Action News szerint egy Nadejda Reilly nevű nő a pennsylvaniai 93-as számú úton közlekedve egyszer csak áttért a szemközti sávba. A 31 éves hölgy állítólag már órák óta vezetett Weatherly település közelében, méghozzá azért, mert várt egy megnyilatkozást Istentől.

Mivel semmilyen égi jelet nem tapasztalt, saját kezébe vette az irányítást, és áttért a szemközti sávba, majd szándékosan frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval.

A vétlen járműben két ember sérült meg, őket kórházba kellett szállítani.

A letartóztatási jegyzőkönyvben az áll, hogy Reilly szerint Isten vigyázott rá, ezért nem sérült meg. Az elkövető megbánást nem tanúsított, azt állította, nem sajnálja a szabályosan közlekedő autó utasait, hiszen ha megsérültek, az Úr majd gondoskodik róluk.

Nadejda Reillyt közúti baleset szándékos okozásával, súlyos testi sértéssel vádolják, óvadék ellenében sem engedik ki, nem védekezhet szabadlábon.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67