Megint indulhat a bíró-casting a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó büntetőügyben: egyszer már le kellett cserélni a bírói tanács két tagját, de most az egyik, később beszálló bíró is elfogultságot jelentett be önmagával szemben – tudta meg a HVG.
A Szegedi Törvényszéknek ezért megint egy újabb, támadhatatlan büntetőbírót kell hadrendbe állítania, hogy folytatódhasson a régóta húzódó eljárás.
Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken
ugytudjuk.hu Folytatódik az ügy előkészítő ülése a Szegedi Törvényszéken, a bíróság ekkor várhatóan meghallgatja a céget irányító Czeglédy Csabát is. A céghez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 ember ellen.
Maga a per még június végén elkezdődött az előkészítő üléssel, szeptembertől már élesben kellett volna tárgyalni a büntetőügyet, de végül a bírók személye körüli huzavona ezt megakadályozta. A védelem egyébként szeretné, hogy az ügyet Szombathelyre hozzák, de ez egyelőre még nem történt meg.
Hiába kérik, nem teszik át Szegedről Szombathelyre Czeglédy Csaba ügyét
ugytudjuk.hu Az ügyészség előbb megkapta az első fokú végzést, mint maguk az érintettek. A Czeglédy Csaba és társai elleni ügyben a Fellebbviteli Főügyészség alaptalannak tartja a büntetőeljárás áttételére irányuló védelmi indítványt - tudtuk meg az ügyészség.hu oldalról. A védelem korábban a Szegedi Törvényszék illetékességét kifogásolta, és szerették volna az ügyet a Szombathelyi Törvényszékhez áttenni.
