Beindult a szombathelyi Víztorony felújítása

Donát Nagy 2020-01-16 12:01:00.000000
A város ikonikus épületét még 1926-ban húzták fel, és persze azóta kellett rá költeni, de a majd’ 100 éves Víztorony az 1978-as bezárása óta csak pusztult. Egészen mostanáig.

A felújítás körüli táncról már sokszor írtunk. Még a 2018-as választások előtt kampányolt vele Hende Csaba országgyűlési képviselő, amikor is kiderült, hogy a beígért 3 milliárdos beruházást lefújta az Orbán-kormány. Végül az EU adott pénzt a felújításra, bár jóval kevesebb állt így rendelkezésre. Egy évvel később történt valami, mert valóban átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, emiatt a KRESZ park sem nyitott már ki 2019-ben. De felújításnak hónapokig nem volt nyoma. Kiderült: az akkori városvezetés nem távolíttatott el egy antennát, és ez okozott több hónapos bonyodalmat. Szeptemberben aztán ismét, immáron másodszor is át lett adva a munkaterület a kivitelezőnek.

A munkálatok megkezdése után a Víztorony szép lassan kifehéredett, és egy levélváltást követően éltünk a felújítást végző cég által nyújtott lehetőséggel, amely során saját szemünkkel bizonyosodhattunk meg arról, hogyan halad a renoválás.

A rekonstrukció nem csak a legalsó szintet érinti, hanem a teljes épület megújult. A felső kupolarész, a víztér, de a két, úgynevezett kilátószint is új ruhát kap. Az elektromos rendszer szintén újra lett gondolva, természetesen modern világítótesteket is felszerelnek.

A legalsó szinten egy kávézó lesz kialakítva, a működtetéshez szükséges üzemi terekkel együtt. Ehhez egyébként egy külső terasz is épül, valamint mozgáskorlátozottak is látogatni tudják egy elektromos emelőszerkezet segítségével. A bejárati ajtót fotocellásra cserélik.

A következő szint lesz az úgynevezett kiállítótér. Ezt üvegfalakkal veszik körbe, és a két részre osztott tér födémet is kap. A függönyfalak beépítése után ez is fűthető lesz, kellemes helyszínt adva kisebb eseményekhez.

Felfelé haladva következik a két kilátószint, itt jelenleg a felületképzési munkákat csinálják, és jól láthatóan a korlátok átépítése, cseréje is zajlik.

Külső részeken is elkezdtek dolgozni, szerencsére az időjárás eddig nem különösebben hátráltatta a munkát. A belső tereket most gázolajos berendezéssel fűtik a felújítás technológiája miatt.

A felső, talán leglátványosabb szint a víztér. Ez kívülről már megkapta a végleges színét, a festéket alpin technikával vitték fel, ugyanis az épület dőlésszöge miatt nagyon nehéz lett volna aláállványozni. Itt a nyílászárókat felújítják, és az üveg helyett polikarbonát lesz betéve – így talán a galambok sem jutnak be olyan könnyen, mint korábban.

A szint belső részét szintén tatarozzák, így bemutatható lesz a 8 méter mély víztér.

Egyébként a Víztorony mellett megújul a korábbi kölcsönző is. Bár maga az épület csak egy kisebb renováláson esik át, ami a vakolatjavításon és a festésen kívül a tető szigetelését jelenti, köré egy faszerkezetű, oszlopos, játékos felületet húznak fel. Ez a szerkezet kvázi eltünteti magát az épületet, és ezzel együtt egy fedett résszel is bővül a kültér.

Lesz még egy kisebb játszótér is, illetve a Víztoronyhoz kiépített tűzoltóút becsatlakozás épül. A korábban eltávolított mobiltelefon átjátszó antennákat ottjártunkkor éppen elkezdték visszaszerelni, így a parkban álló teherautóra már nem sokáig lesz szükség.

A látottakról képes beszámolót is készítettünk.

Fotó: Megnéztük, hogy halad a Víztorony felújítása

Nagy Donát Képgalériában mutatjuk a látottakat. A felújítással kapcsolatos szöveges beszámolónk itt érhető el. Nagy Donát A város ikonikus épületét még 1926-ban húzták fel, és persze azóta kellett rá költeni, de a majd' 100 éves Víztorony az 1978-as bezárása óta csak pusztult. Egészen mostanáig. [SZERKESZTÉS ALATT] A felújítás körüli táncról már sokszor írtunk.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67