Megkezdte az idei bértárgyalást az Audi Hungária Független Szakszervezet

Bence Pintér 2020-01-16 10:35:00.000000
Legkésőbb március 31-ig kell megállapodnia a feleknek, az első tárgyalási forduló január 31-én lesz.

Megegyezett a győri Audi, illetve az Audi munkásait képviselő Audi Hungária Független Szakszervezet az éves bértárgyalás ütemtervéről – derült ki a szakszervezet hírleveléből.

A mostani megállapodás március 31-ig érvényes, legkésőbb tehát eddig akarnak megállapodni a felek. 

„A tervezhetőség, a kiszámíthatóság ma mindennél fontosabb, ezért mind a munkavállalói mind pedig a munkaadói oldalnak elemi érdeke, hogy előre rögzítse az előttünk álló tárgyalási időszak legfontosabb kereteit” – határozta meg a szerdai egyeztetés célját Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI személyügyekért felelős igazgatósági tagja, illetve Németh Sándor, a szakszervezet vezetője.

Ez úgy tűnik sikerült is, a szakszervezet által közölt menetrend a következőképpen fest: a szakszervezet 2020. január 21-i bizalmi értekezletén
véglegesített bérkövetelést január 22-én adják át a munkáltatónak. Az első tárgyalási forduló 2020. január 30-án lesz, majd ezek a tárgyalási fordulók heti rendszerességgel kedd és csütörtöki napokon folytatódnak.

Az Audi és a szakszervezet emellett megállapodott abban is, hogy  az egyes fordulók eredményéről, az ott bemutatott ajánlatokról és követelésekről mindkét fél közös egyeztetés után saját csatornáin, minden tárgyalási fordulót követően, azonos időben számol be.

Emlékezetes: tavaly a szakszervezet 18 százalékos béremelési követelését eredetileg elutasította a cég, amit aztán egyhetes, sikeres sztrájk követett.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67