Kiderült, mely cégek tervezik az új szombathelyi buszpályaudvart

ugytudjuk.hu 2020-01-14 19:45:00.000000
Egy konzorcium vitte a 358 milliós gigaprojektet.

Még a nyáron írtunk arról, hogy megszülettek az új szombathelyi buszpályaudvar, vagyis az Intermodális Közösségi Közlekedési Csomópont látványtervei. Azt viszont már akkor is tudtuk, hogy még rengeteg időbe fog telleni, mire megépül az új csomópont, hiszen még nagyjából másfél év, amíg készen lesznek a tervek, az építkezés csak ezután veheti kezdetét.

A magyarepitok.hu most azonban kiszúrta, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. lezárta a nyáron kiírt pályázatát. Az uniós közbeszerzési értesítő szerint ugyanis a nettó 358 millió forintos projektet

a Kecskemétre bejegyzett Viköti Kft. és a budapesti Trenecon Kft. konzorciuma végzi el.

Az új központi közlekedési központban egy új, minimum 660 négyzetméteres felvételi épületet alakítanak ki, de felhúznak majd egy 28 indítóállással felépített buszpályaudvart, egy 50 autóbusz napközbeni várakozására alkalmas parkolót, a busztároló felett egy 172 férőhelyes, többszintes P+R parkolót, 50 új, fedett B+R (kerékpáros) parkolóhelyet, 8 taxiállást és 14, rövidebb idejű várakozásra szánt K+R parkolót is.

A magyarepitok.hu még hozzáteszi, hogy az intermodális csomópont építkezése kapcsán több közútfejlesztést is elvégeznek majd. A Semmelweis utca - Nádasdy utca kereszteződése új kanyarodósávokat kap, a Vasút utcát és a Szent Márton utcát összekapcsolják, a vasúti felvételi épület előtt pedig buszöblöt adnak át. Az Éhen Gyula téren pedig gyalogos és kerékpáros közterületet alakítanak ki.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67