Vas és Győr-Moson-Sopron megye se kapna célzott EU-s támogatást a kormány terve szerint

Donát Nagy 2020-01-13 12:23:00.000000
De Budapest is ellenséges területté válhatott.

A kormány célterületeket jelölt meg, hol használná fel az EU-s támogatásokat – derül ki a Népszava birtokába került dokumentumokból.

A lap megszerezte azt a prezentációt, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium készített, és azt tartalmazza, milyen rendszerben használná fel Magyarország a következő, 2021-2027 közötti uniós finanszírozási időszak operatív programjainak támogatásait.

Összességében a teljes támogatási keret egyötödét kívánja a kormány „területileg meghatározott” támogatásokra fordítani, ebből maradna ki a nyugati régió, valamint a főváros.

A lap szerint készítettek két térképet, amely megmutatja, hova szánják a pénzeket. Az egyiken szinte kizárólag keleti, leszakadó térségek vannak, ami akár észszerű is lehetne, csakhogy az előző két ciklus felzárkóztatási támogatásai szinte semmi eredményt nem hoztak.

Az erre szánt pénzekből épültek például a 40 centméter magas kilátók - ezek pedig csak papíron szolgálták a felzárkóztatást.

A másik célterületi térképen olyan turisztikai régiók vannak megjelölve, mint a Balaton, a Duna-kanyar, a Fertő-tó vidéke, a Felső-Tisza és Tokaj, illetve a Hortobágy és Debrecen. Itt érdemes felidézni: gőzerővel zajlik a kormány- és Orbán-közeli érdekeltségek, a Mészáros Lőrinc birodalmához tartozó cégek területfoglalása például a Balatonnál és Tokaj környékén . Vagyis az ide irányított uniós idegenforgalmi fejlesztések ezeknek az üzleti köröknek az érdekeit is szolgálnák.

A területi logikájú uniós támogatásokból a kormányterv szerint szinte teljesen kimarad Nyugat-Magyarország.

Budapest esetében pedig a korábbi, főpolgármesterrel kötött minden megállapodás érvényes; jár a száz nap türelmi idő Karácsony Gergelynek és csapatának – jelentette ki múlt heti éves sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A valóság – a Népszava birtokába jutott kormánydokumentumok tanúsága szerint – ennek épp az ellenkezője.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67