2 millió forintot csalt ki telefonhívásokkal a börtönből egy vasi férfi

Bazsi Farkas 2020-01-13 08:35:00.000000
Azt mondta az áldozatoknak, hogy kisorsolták őket egy nyereményjátékban.

A Körmendi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a jogerős szabadságvesztését töltő férfi ellen, aki távközlési cégek munkatársának adta ki magát, és országszerte 13 sértettet tévesztett meg valótlan
telefonhívásokkal, 2017 októberétől 2018 januárjának végéig - írja hozzánk eljuttatott közleményében az Ügyészség.


A vádirat szerint a rovott múltú vádlott saját, valamint mások nevén nyilvántartott SIM kártyák felhasználásával felhívta a sértetteket, akiknek azt állította, hogy kisorsolták őket egy nyereményjátékon.


A vádlott a nyeremény kiutalásának feltételeként határozta meg, hogy a sértettek  meghatározott összegű átutalást teljesítsenek az általa megadott bankszámlaszámra, telefonszámokat töltsenek fel, illetve meghatározott összegeket adjanak fel pénzküldő szolgáltatáson keresztül.

Az egyes esetekben a sértettek 50.000 forinttól 325.000 forintig terjedő összeget utaltak illetve adtak fel, valamint alkalmanként 15.000 forinttal töltötték fel a vádlott által megjelölt telefonszámokat.


A haszonszerzési céllal kicsalt összegek megszerzésében a vádlott két társa segédkezett, akik tisztában voltak azzal, hogy az utalásokat intéző vádlott börtönben van, ezért nem juthatott legális jövedelemként a rendszeresen érkező összegekhez. A vádlott összesen több mint két millió forint kárt okozott a csalárd telefonhívásokkal. A Körmendi Járási Ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben végrehajtandó
fegyházbüntetés, míg az elkövetéshez segítséget nyújtó társaival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67