Győzelemmel kezdte az évet a Szombathelyi Haladás

Bálint Vágvölgyi 2020-01-11 12:56:00.000000
Felkészülési meccsen verték a Siófokot.

Idei első felkészülési mérkőzésén a Szombathelyi Haladás 2-0-ra verte a Siófokot.

A klubhonlap beszámolója szerint a Haladásban Rózsa, Németh Márió, Medgyes, Tóth Milán sérülés, Doktorics betegség miatt hiányzott.

Jó iramban kezdtek a csapatok, a szombathelyiek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Két kisebb helyzet után a 20. percben egy gyönyörű akciót követően vezetést szerzett a Haladás. Holdampf balról a jobb szélen érkező Schuszerhoz passzolt, aki rávezette a labdát a siófoki védelemre. Németh Milánnal kényszerítőzött, a visszakapott labdát tíz méterről a jobb sarokba lőtte (1-0). A 32. percben Rácz lépett ki a bal oldalon, bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd amikor visszafelé cselezett, buktatták – tizenegyes. Bosnjak jobb sarokra tartó büntetőjét a kapus védte, a kipattanót Bosnjak a jobb sarokba fejelte (2-0). Három perc múlva lépett ki a bal szélen, de 12 méterről a kapu fölé lőtt. A félidő utolsó momentumaként Schimmer került a jobb oldalon a védők mögé, 12 méterről a jobb felső sarok fölé lőtt. A szünetben mindkét csapat többet cserélt.

Fordulást követően támadásban maradtak az ekkor már a csapat nagy részét akadémisták alkotó vasiak, akik érettebben futballoztak a somogyi fiataloknál. A 67. pecben Illés húsz méteres, jobb sarokba tartó lövését védte a siófoki kapus. A 76. percben Rácz jobb oldali szögletét Devecseri hat méterről a bal kapufa mellé fejelte. A hátralévő időben is a szombathelyiek birtokolták többet a labdát.

Szombathelyi Haladás - BFC Siófok 2-0 (2-0). - Hévíz

Gólszerzők: Schuszter (20.), Bosnjak (33.).

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67