Szrecsko Szekulovics, a Falco első bajnokcsapatának edzője ezúttal ellenfélként tért vissza Szombathelyre, de a hazai szurkolók nem felejtették el, hatalmas tapsot kapott a bemutatáskor - írja a BB1.hu, kosaras szakportál.
A bajnoknál Juvonte Reddic és DeVaughn Washington sem játszott, a Szegedben viszont kezdőként lépett pályára az új igazolás, Morris Curry.

Asbury kezdte meg a pontgyártást, majd két perccel később Váradi egyenlített, de aztán 2-7-re, majd 4-9-re is vezetett a Szedeák. 12-9-nél viszont már a Falcónál volt az előny. Az első negyed után 24-18 volt az állás.
A második negyedet is Asbury nyitotta, kétszer is betalált, és ezzel elérte a tíz pontot. Egy hazai 6-0 után Szekulovics kikérte a mérkőzés első idejét (12. perc: 30-22). Nem sokkal később kétszámjegyűvé vált a különbség. Miliszavljevics négyből négy triplát bevágott, visszahozva övéit a meccsbe (37-35). A félidőben 45-38 állt az eredményjelzőn.

Ron Curry duplájával és triplájával, valamint Lake és Filipovity centerkosaraival ismét nyílt az olló (54-38), még két perc sem telt el, amikor időt kért Szekulovics. Három percet követően, 13-0 után talált be ismét a Szedeák, Morris Curry távolról volt eredményes. Megrázták magukat a vendégek, és bejöttek tízen belülre, aztán a harmadik etap végére újra meglépett a Szombathely.

71-57-ről indult a záró felvonás. Asbury elérte a húsz pontot, Benke hármasával 79-59 állt a táblán, amikor a hazai közönség Szekulovicsot éltette. A Falco prádézott, nem született meglepetés, érvényesült a papírforma.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Naturtex-SZTE-Szedeák 99-66 (24-18, 21-20, 26-19, 28-9)
Bajnokság, 15. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2720 néző
V.: Győrffy P. A., Söjtöry T., Hervay T. (Gorka Sz.)
Falco: Váradi 14/6, R. Curry 8/6, Bíró 9/3, Filipovity 16/6, Lake 17. Csere: Perl 13/3, Benke 8/3, Hooker 2, Krivacsevics 10/3, Verasztó –, Körmendi 2.
Szeged: Miliszavljevics 12/12, Wirth -, M. Curry 13/6, Krapic 13/6, Asbury 20. Csere: Vágvölgyi 2, Olasz 4, Kerpel-Fronius B. 2, Balogh –, Mayer –, Polányi -.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.