Folytatódik a plakátmizéria Sárváron

Buda Fehér 2019-09-07 13:40:00.000000
Most már nem megrongálják az ellenzéki összefogás plakátjait, hanem simán ellopják őket.

Idén már többször írtunk arról, hogy valamilyen módon megrongálták a sárvári ellenzéki összefogás plakátjait. Először fekete festékkel szórták meg az egyik óriásplakátjukat, majd egy régi kampányból ismerős bohócfejjel rongálták meg azokat. Nemrég pedig magát a plakátot kihelyező céget is megfenyegették, így ez a megjelenési lehetősége megszűnt az összefogásnak. Ennek ellenére augusztus végén megjelentek az összefogás plakátjai az erre kijelölt helyeken.

Ma azonban újból szintét lépett a plakátrongálás Sárváron, hiszen mára virradóra valaki vagy valakik egyszerűen ellopták a szabályosan kihelyezett, háromszög alakú hirdetőberendezést, amelyen Németh Zsolt, polgármesterjelölt, és Szabó Richárd, az egyes számú választókerület jelöltje volt látható. Az sem zavarta őket, hogy a földben hagyták a kiálló vasakat, amik a plakátot tartották fent, így elég balesetveszélyes körülményeket okoztak. 

Németh Zsolt az Ugytudjuknak elmondta, hogy még a gyorskötöző bilincseket is hátra hagyták, tele szemetelve ezzel a füvet és a járdát. Azt is elmesélte, hogy a bilincsek tökéletesen mutatták, hogy merre vitték a plakátot, ebből arra következtet, hogy autóval, vagy utánfutóval vihették el a táblát.

„Arra kérjük a sárváriakat, hogy aki bármilyen ilyen cselekedetet, rongálást lát, jelezze az összefogás tagjainak, mert Sárvár csak akkor válhat igazán ötcsillagos várossá, ha az emberek lelkében szívében teljes mértékben rend lesz. Az összefogás továbbra is Sárvár fejlődéséért dolgozik, azt szeretné, hogy a körzetek is fejlődhessenek, megfelelő erőforrások szabadulhassanak fel a nyugdíjasotthon létrehozásától, a szociálpolitikán keresztül, a parkolás és közlekedés problematikájának megoldásától, az egészségügyön keresztül az utak javításáig. Együtt vagyunk, önökért vagyunk, a sárváriak bízhatnak bennünk” – tette hozzá a polgármesterjelölt. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67