Élve ásott el három kiscicát a budapesti nő, kivonult a rendőrség a helyszínre

ugytudjuk.hu 2019-09-07 12:28:00.000000
A 64 éves nőt a nyomozók állatkínzás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei szeptember 6-án 19 óra 40 perckor bejelentést kaptak, hogy a XXIII. kerületi Fűzfa közben egy nő megölt három kiscicát.

A rendőrök beszéltek a bejelentővel, aki elmondta, hogy délután egy ott lakó idős nő élve elásott három kismacskát. A férfi azt is megmutatta a járőröknek, hogy a nő hova temette az állatokat.

A járőrök értesítettek egy állatvédő alapítványt, és közösen elkezdték kiásni a kismacskákat. Az ásás közben a földből erősödő nyávogásra, majd mozgásra lettek figyelmesek. Az eltemetett kiscicák még éltek, kettőt a gödörben, a harmadikat a gödör közelében találták meg, neki sikerült kiásnia magát.

A rendőrök ezután elfogták, majd a XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságra előállították a 64 éves nőt, akit a nyomozók állatkínzás miatt gyanúsítottként hallgattak ki.  A kiscicákról az éjszaka az állatvédő alapítvány gondoskodott.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67