Horváth Gábor, a Fidesz szombathelyi képviselőjelöltje szerint jelölő pártja ellopja a közpénzt

Bazsi Farkas 2019-09-06 06:38:00.000000
Gyűlölet, uralkodás, megosztottság - ilyen a politika a Jobbikból kiebrudalt jelölt szerint.

Július közepén mutatta be jelöltjeit Szombathelyen a Fidesz. Bár korábban azt lehetett hallani, hogy a polgármesterjelölt Balázsy Péter sok új és fiatal arcot hoz majd be a 14 képviselőjelölt közé, ez elmaradt és végül a párt választókerületi elnöke, az amúgy országgyűlési képviselő Hende Csaba akarata érvényesült. Így aztán nem egy érdekes arccal találkozhattak a választók.

A leszerepeltek

Itt van mindjárt három olyan név, akik a 2014-es választáson kikaptak az egyéni körzetükben. A három közül egy, Horváth Csaba aztán nem is került be a testületbe, ám mivel januárban a Molnár-ügy kapcsán az általa vezetett egyesület lelkesen írogatott leveket azzal, hogy az alpolgármester elárulta a keresztény, konzervatív értékeket, valószínű jutalomból most megcsillantották, hogy akár képviselő is lehet. 


A Lake Placid botrányt eltussolni akaró, és az öt éves ciklus alatt 2 millió 200 ezer forintot elutazó Lendvai Ferenc, és Rettegi Attila listáról jutott be a közgyűlésbe. Melega Miklós pedig a 2018-as időközi választáson maradt alul a már akkor összefogott ellenzék jelöltjével, László Győzővel szemben. 

Minden nap a parizer végét kapja

Ezt Melega Miklósról írta jelölttásra Janzsó Zoltán, aki úgy látszik eléggé felpaprikázta magát azon, hogy Melega kikapott az időközi választáson. Janzsó így írt:

“..egy színtelen szagtalan, testnevelésből felmentett emberrel nem lehet választást nyerni, aki minden nap a parizer végét kapja a boltban.”

Összetartó egy csapat.

A Falco utáló

Nagy bajban lehetett a szombathelyi Fidesz, ha Hende olyan embert is maga mellé választott, aki: 

Egyszer már leszerepelt, mint Egyházashollós polgármestere, ahol nem csak, hogy nem végezte a dolgát, de annyira ellehetetlenítette a falu működését, hogy a helybeliek szó szerint elüldözték.

Annyira utálja a szombathelyieknek oly’ fontos Falco kosárlabda csapatot, hogy nem egyszer hangoztatta, hogy ha tehetné pénzt vonna el a sárga-feketéktől, hogy kiegyenlített legyen a párharc közte, és az ő kedvenc csapata között.

Aki szerint a Fidesz lopja a közpénzt 

Horváth Gábor Kámon-Herény városrészben él, a helyiek csak “Matávos” ként emlegetik. Horváth politikai pályáját a Jobbikban kezdte, aztán az etikai bizottság 2011-ben kizárta a pártból. Azon felül, hogy Horváth szélsőjobboldali megnyilvánulásoktól sem volt mentes, ami az akkori Jobbikban is sokaknál kiverte a biztosítékot, még pártját is el akarta árulni. A bizottság azért zárta ki, mert, folyamatosan belső információkat szivárogtatott ki a Fidesznek. 

Aztán Horváth valószínű csalódhatott a Fideszben ugyanis egy tavalyi, a választások napján készült Facebook-posztjában azt írja, hogy teljesen mindegy melyik pártra voksolnak a választók a győztes úgyis lopja a közpénzt. Tehát Horváth most éppen annak a pártnak próbál meg helyi mandátumot szerezni amelyik, állítása szerint, másfél éve lopja az adófizetők által befizetett közvagyont. 

Üdvözli a vandálokat

Végül még említést érdemel Sátory Károly, aki egyébként polgári foglalkozását tekintve egyházi iskola igazgató és, aki többször nemtetszését fejezte ki azzal a buszmegállóval szemben, amit a Magyar Kétfarkú Kutya Párt épített a Víztorony mellé. Sátory addig mondta, hogy neki nem tetszik és, hogy el kéne bontani, amíg egy reggel vandálok el nem bontották azt. 

Sátory erre üdvözölte a lelkes civilek munkáját

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67