Elképesztő kegyetlenség: éveken át kínozta és verte szüleit és mozgássérült nagymamáját egy körömi férfi

ugytudjuk.hu 2019-09-04 15:20:00.000000
Hol aprópénzért, hol szórakozásból bántalmazta brutálisan a családját.

A kegyetlen férfi 2013- tól 2017 decemberéig, azaz négy éven keresztül rendszeresen verte, fenyegette, kínozta a Köröm településen vele együtt élő édesanyját és édesapját, valamint mozgáskorlátozott nagyanyját - tette közzé oldalán a felkavaró estet az Ügyészség. Mindezt azért, hogy egy kis pénzhez jusson.

A férfi a bántalmazások után 400 és 3.000 forint közötti összegben vett el készpénzt a családjától, de számos esetben nem sikerült pénzhez jutnia. Gyakran előfordult, hogy részegen anyját megverte, megharapta a kisujját, karját, de volt olyan is, hogy álmában ököllel orrba vagy fejen ütötte illetve egy általa időközben mondott gyermekmondóka ritmusára rugdosta. Amikor az anyja a lakásból ki akart menni, hogy rendőri segítséget hívjon, ebben megakadályozta, egyik esetben pedig a telefonfülkéből a hajánál fogva kirángatta, és lakóhelyükig húzta. Nagyanyja karját is megharapta, az apját 2017 júniusában a lakásukon kívül is bántalmazta akként, hogy egy bolt előtti területen megrángatta, ököllel megütötte, majd a fejét a lépcsőfokba verte.
 

Az utolsó ilyen alkalom 2017. decemberében történt, mikor pénzt követelve az anyját többször fejen ütötte, míg a cselekményét megakadályozni próbáló apját is megütötte egy székkel, és az ágyban fekvő nagyanyjára is rátámadt. A bántalmazás eredményeként az anyja a bal szemén sérült meg, melynek következtében maradandó fogyatékosságként a látás élessége csökkent.

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen bűncselekmény elhárítására, idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés bűntette, testi sértéssel, személyi szabadság megsértésével, kényszerítéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és garázdaság vétsége miatt.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést, mellékbüntetésként közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozott.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67