Mustgázveszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem

ugytudjuk.hu 2019-09-03 14:40:00.000000
Tavaly több tragédia is történt.

A szüret kezdetével a mustgázveszélyre, a szén-dioxid-érzékelők felszerelésének szükségességére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

    

Mukics Dániel az OKF szóvivője emlékeztet arra, hogy évről évre halálos áldozatokat követel a borospincékben keletkező mustgáz. Tavaly például három ember halálát okozta a must erjedése során keletkező gáz: a Somogy megyei Kányán egy, a Szabolcs megyei Kékcsén pedig két emberéletet követelt. Több esetben pedig csak a szerencsén múlott, hogy időben rátaláltak a veszélybe kerülőkre. A balesetek elkerülhetők szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével - emelte ki.

A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzés. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követi - ismertette.
    


Alkalmazható a közismert módszer is, amikor égő gyertyával ellenőrzik, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy a gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton, magunk előtt tartsuk, úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni.
    


Mivel a szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét - közölte Mukics Dániel.

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67