A volt feleségét hibáztatja L.L. Junior a gyermekük haláláért

ugytudjuk.hu 2019-09-03 09:32:00.000000
El akarja perelni tőle a nagyobbik fiúkat.

Szombaton délután gázolták el L.L. Junior kisebbik fiát Zuglóban. A nyomozás során kiderült, hogy a gázoló autóban egy 76 éves nagypapa ült a feleségével, teljesen szabályosan közlekedtek az útvonalon. A tragédiát azonban nem tudták elkerülni, hiszen a kisgyermek kitépte a kezét az anyja szorításából, majd a piros lámpánál a zebrára szaladt. Az idős férfi már nem tudott időben megállni.

L.L. Junior másnap egy Instagram-posztban búcsúzott el a gyermekétől, a kép mellé azonban leírta, hogy az ügyvédjével jogi lépéseket fontolgatnak. Sokan azt gondolták, hogy a 76 éves sofőrt akarják majd beperelni, de a Bors most azt írja, hogy a rapper a volt feleségét, Hopp Csillát akarja bíróság elé vinni. Az is kiderült, hogy nagyobbik fiúkat, Lacikát már magához is vette, nem is akarja visszaadni őt az egykori párjának. 

A Bors azt is leírja, hogy az egykori pár között néhány hónapja megromlott a viszony, Junior módosítani akarta a láthatás körülményeit is. Ekkor közös felügyeletben egyeztek meg, de a gondozás az édesanya feladata maradt. Csillát már értesítették arról, hogy az egykori párja a bíróságra akarja terelni az ügyet, ám a hozzá közel állók szerint a jelenlegi állapotában talán fel sem fogja, hogy ez mit is jelent.

A rendőrség közben tovább nyomoz az ügyben. A baleset helyszínéhez közel egy rendezvény volt, rengetegen jártak az útszakaszon, negyven ember volt szemtanúja a tragédiának. Mentőt azonban egyikük sem hívott, viszont többen videózni kezdtek az ütközés után. A mentőket végül egy közeli panelház tizedik emeletéről hívták. A rendőrség egyelőre nem talált felelőst, büntetőeljárás keretében vizsgálják a történteket.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67