Puskás Tivadar nem gáncsolta el a gyűlöletbeszédet elítélő közgyűlési határozatot

Bazsi Farkas 2019-09-30 14:45:00.000000
Ezt minden jóérzésű szombathelyi nevében köszönte meg Horváth Attila és az Éljen Szombathely.

A múlt heti közgyűlés foglalkozott a szombathelyi Fidesz program bemutatóján történtekkel, ahol Hende Csaba a térség országgyűlési képviselője buzdította hazaárulózásra az MMIK-ban helyet foglaló közönséget.


A közgyűlés erre olyan határozatot hozott, hogy elítélik a gyűlöletbeszédet és az arra való uszítást. A határozat szövege egészen pontosan így szól:

"Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja, hogy a politikai gyűlöletkeltés és uszítás valamennyi formáját, így különösen a dr. Hende Csaba által 2019. szeptember 23. napján elmondott beszédében foglaltakat elutasítja, egyben tagjai kinyilvánítják arra irányuló szándékukat, hogy a városi közéletben egymás méltóságának, valamint az alapvető emberi értékek tiszteletben tartása mellett kívánnak politizálni."

Horváth Attila az Éljen Szombathely! képviselője egy mai sajtótájékoztatón köszönte meg, hogy Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester nem állt a határozat útjába és nem élt a vétójogával, vagyis nem küldte vissza újratárgyalásra azt. Puskásnak egyébként a döntés után 3 napja lett volna erre.


Horváth emlékeztetett, hogy Hende Csaba, aki egyébként a parlament törvényhozási bizottságának is elnöke, a közgyűlésen azt mondta, hogy minden eszközzel élni fog, hogy ezt a határozatot semmissé tegye.  
 


A Fidesz polgármesterjelöltje egyébként még mindig nem szólalt meg az ügyben, holott például már Tarlós István, a párt támogatta főpolgármester is elhatárolódott Hendétől


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67