Hullagyalázással indította új, rendőrös sorozatát az RTL Klub

KL 2019-09-02 15:30:00.000000
A Jófiúk instant szekunder szégyen, de legalább ízléstelen.

Szeptember elsején a kereskedelmi adók is elrajtoltatták az őszi programjaikat, köztük az RTL Klub új sorozatával, a Jófiúkkal. A plakátokat már napok óta látni, számomra már csak az nem világos, hogy ezt egy gyengécske szatírának, vagy egy rosszul sikerült vígjátéksorozatnak szánták-e.

Adott az eredeti spanyol formátum, a „Los hombres de Paco”, amit átvett a csatorna – azt viszont szögezzük le, hogy az RTL csinált már így nagyon jó sorozatot. Ott volt például A tanár, ahol tény, hogy a színészek is rengeteget hozzátettek a néhol túlzásba illő cselekményhez (az első részben Nagy Ervin karaktere kiugrott az ablakból egy trambulinra. Könyörgöm, mutasson már nekem valaki egy KLIK keze alatt működő iskolát, ahol van pénz egy olyan trambulinra, ami kibírja, ha az első emeletről ráugrik egy 80 kilós férfi!), de mégis úgy tudtak komoly témákhoz nyúlni, hogy az nem lett végtelenül modoros és okoskodó.

Ezzel szemben a Jófiúk instant szekunder szégyen, de legalább sikerült a magyar sorozatok eddigi legszerencsétlenebb indítását produkálni.

Az alapszituáció az, hogy három rendőrt áthelyeznek, mert besétáltak egy bankba, ahol nem vették észre, hogy bankrablás zajlik – sajnos „minden álomnál több a valóság”, és bár ne lenne így, de egy egész ország hördült fel, amikor nemrég egy négyéves kisfiú és édesanyja lett áldozata egy erőszakos „családfőnek” – akire előző nap kihívták a rendőröket.

Azokat a rendőröket, akikre egyébként is rájár a rúd, hiszen a fizetésük kevés, de legalább a munkájuk sok, miközben a lakosság fele meg van róla győződve, hogy All Cops Are Bastards. És ezeket a rendőröket, akikről én igenis hiszem, hogy hivatástudatból dolgoznak még mindig a szakmájukban, ezeket állítja a sorozat olyan sztereotip helyzetbe, miszerint összevesznek a kihallgatószobában a jó zsaru-rossz zsaru felálláson, majd mikor a gyanúsított meghal, előbb hóbortos hétvégét játszva kiviszik fényes nappal a kocsihoz, ahol hullagyalázást elkövetve csontjait törik a csomagtartóban, majd elássák ugyancsak fényes nappal egy erdőben, de ki ássák még aznap, hogy aztán kapocsbelövővel mikrofont erősítsenek a mellkasára.

De persze, mint tudjuk a feketehumor olyan, mint a láb – valakinek vagy van, vagy nincs.

De az ízléstelenséget ne próbáljuk meg annak beállítani, főleg azután, hogy a halott sérüléseit látva a rendőrkapitány inkább eltussolja az ügyet - kicsit sem jellemző manapság kishazánkra a rendőrkapitányi félrenézés ugyebár. Nem tudom, mire van szüksége ennek az országnak sorozatokat tekintve, de erre szerintem biztosan nincs – de legalább végre elhangzott főműsoridőben a "kurva" szó a tévében.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67