Egy 76 éves nagypapa gázolta el L.L. Junior kisfiát

ugytudjuk.hu 2019-09-02 10:05:00.000000
Nem tudott mit tenni, a kisfiú kiszaladt elé az útra, ennek ellenére teljesen összetört.

Szombaton írtunk arról, hogy elgázolták L.L. Junior három éves kisfiát Zuglóban. A zenész már az Instagramon el is búcsúzott a kisfiától, a posztban azt írta, hogy bízik a magyar igazságszolgáltatásban és megteszi a szükséges jogi lépéseket az ügyvédjével.

A Bors közben megtalálta azt a sofőrt, aki elé szombaton kiszaladt az útra a kisfiú. Azt írják, egy szemtanú szerint a gyermek kirántotta a kezét az anyja szorításából, és át akart szaladni a zebrán, miközben a lámpa pirosat mutatott neki. Ekkor érkezett egy szabályosan közlekedő autó, aminek a sofőrje nem tudta elkerülni a tragédiát. 

A szemtanú azt is elmondta, hogy a kisfiú édesanyja Hopp Csilla az útpadkán omlott össze, egyszerre magát kezdte el hibáztatni.

A vétlen kocsi 76 éves sofőrje azt mondta a Borsnak, hogy teljesen összeomlott a balesetet követően. F. Tamást marcangolja a lelkiismerete, pedig szabályosan közlekedett, és a rendőrség is megerősítette, hogy nem ivott, mielőtt a volán mögé ült volna. Ezek ellenére nem tud megbocsátani magának, a feleségével az autóból nézték végig a szörnyű tragédiát.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67