20 pontos fölénnyel mutatkozott be a Körmend az újoncnak

ugytudjuk.hu 2019-09-28 19:52:00.000000
Az OSE Lions megilletődötten kezdte az élvonal küzdelmeit.

A felkészüli időszakban végig látszott, hogy jó csapat formálódik Körmenden, írja a BBall1.hu. Keller és Edwards személyében két nagyágyú megszerzésével zárták az átigazolási szezont, és a fiatal magyar játékosaik is egyre nagyobb szerepet kaptak. Az OSE Lions szintén játszott jó meccseket a felkészülés alatt, de a bajnokságnak óvatosan, az újoncok bizonytalanságával vágott neki.

A vasiak nem “kedveskedtek’ a vendégekkel. Az első perctől kezdve diktálták a tempót. Turner, Keller és Taylor megszolgálta a pénzét, igazi vezérek voltak, termelték a pontokat. Gyorsan közé került a tíz, a nagyszünetre pedig már gyakorlatilag el is döntötte a Körmend. 52-31-el vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőre sem fogyott el a hazaiak lendülete. Jöttek Ferencz és Kastrati kosarai is, míg a másik oldalon csak Bozsovics tudta tartani a tempót. Az utolsó negyedre már 71-43 volt az eredményjelzőn. Az utolsó negyedre még megrázta magát az OSE, – aki küzdeni tudásból a nagyarányú vereség ellenére is jelesre vizsgázott – de ez csak arra volt elég, hogy elmondhassa: negyedet nyert a tavalyi ezüstérmes otthonában.

Az Egis Körmend fölényes győzelme megérdemelt, míg az OSE a következő fordulóban hazai pályán javíthat.Az ottani sikerhez azonban elengedhetetlen, hogy a légiósok teljesítménye feljavuljon.

Egis Körmend – OSE Lions 84-63 (22-10, 30-21, 19-12, 13-20)

Bajnokság, 1. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezető: Tőzsér D., Török R., Kulcsár T. (Forrai S.)

Egis Körmend: Turner 15/3, Edwards 3, Oroszi -, Varnado 10, Keller 12/3. Cserék: Taylor 14, Kastrati 15/3, Takács K. -, Németh Á. 4, Ferencz 11/3, Kiss M. -.

OSE Lions: Abell 13, Washington -, Zsiros 3/3, Rizvic 6, Bozsovics 14. Cserék: Illés 3/3, Garamvölgyi 7/3, Mohácsi 10/3, Demeter 6, Nshimba 1.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67