Előzésből lett baleset a 86-os főúton, a vétlen sofőr hat hónapon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett

ugytudjuk.hu 2019-09-25 16:48:00.000000
A baleset okozója ellen most vádat emeltek.

A Szombathelyi Járási Ügyészségközúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki előzés közben összeütközött  a szemből érkező autóval 2018 októberének végén a 86-os főúton.

A vádirat szerint a vádlott személygépkocsival közlekedett Balogunyom irányába, amikor az előtte haladó gépkocsi előzésébe kezdett. A vádlott  a kedvező nappali látási viszonyok ellenére nem vette észre a szemből érkező járművet, amivel az előzés végrehajtása közben összeütközött. A  vétlen autós késedelem nélkül  fékezett és jobbra kormányozta az autóját, azonban az ütközést nem tudta elkerülni, és mindkét jármű az úttest melletti területre vágódott.

A vétlen járművezető súlyos egészségromlással járó, hat hónapon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A balesetben az utasai is megsérültek, a jobb első utas könnyű, a bal hátsó utas pedig súlyos sérülést szenvedett.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67