Zsóri: nehezebb volt színpadra állni, mint a gólt berúgni

ugytudjuk.hu 2019-09-24 20:00:00.000000
A Puskás-díjas fiatal hazaért Magyarországra.

Zsóri Dániel keddi hazaérkezését követően úgy fogalmazott: nehezebb volt kiállnia a színpadra beszélni, mint berúgni azt a gólt, amelyért hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján megkapta a Puskás-díjat.

"Jöttek sorra a sztárok, de én már azt vártam, hogy vége legyen, hazamenjek edzeni, meccset játszani, gólokat szerezni" - mondta sajtótájékoztatóján a MOL Fehérvár FC futballistája, aki elárulta, elsőként a szüleit hívta fel, a megkapott ereklyével pedig együtt aludt.

Óriási magyar siker, Zsóri Dániel nyerte a Puskás-díjat Lionel Messit megelőzve!

Vágvölgyi Bálint A magyar fiúé lett a legszebb gól. Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át.


Zsóri kifejtette, ez az elismerés nemcsak neki, hanem az egész országnak elismerés, majd hozzátette: de mit sem ér, ha innentől nem dolgozna keményen.

"Azt megígérhetem, hogy mindent megteszek a sikeres pályafutásért" - jelentette ki a 18 éves játékos, aki két hete sérüléssel küzd, de várhatóan szerdán, a csapattól külön elkezdhet tréningezni.

Az erdélyi Simonyifalváról származó Zsóri hangsúlyozta: ő magyarnak tartja magát, nem is nagyon beszél románul, így nem is kérdés, hogy adott esetben a magyar címeres mezt választaná.

"Remélem, olyan jó ütemérzékkel rendelkezik majd a pályán, amilyen jó ütemérzékkel mi leigazoltuk" - mondta Kovács Zoltán, a MOL Fehérvár sportigazgatója. "Fontos, hogy félretegye ezt a díjat és csak a futballra koncentráljon, nekünk pedig az a dolgunk, hogy minden segítséget megadjunk neki a tehetsége kibontakoztatásához". A székesfehérvári sportvezető gratulált a Debrecennek és különösen vezetőedzőjének, Herczeg Andrásnak a Puskás-díjat eredményező találat kapcsán.

Zsóri Dániel február 16-án, a Debreceni VSC színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, győzelemhez segítve ezzel csapatát. Ezért a gólért kapta meg a 2009-ben alapított Puskás-díjat.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67