Szörnyű dolgokat művelt öt kislánnyal a 21 éves Roland az általános iskola mellett

ugytudjuk.hu 2019-09-24 15:50:00.000000
Rendőrkézen a fiatal fiú.

Szexuális kényszerítés bűntett kísérlet és szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 21 éves komáromi férfi ellen.

A gyanú szerint Sz. Roland szeptember 21-én egy komáromi általános iskola közelében egy fiatalkorú lány szájára tette a kezét, és akarata ellenére belenyúlt a nadrágjába. A lánynak sikerült elfutnia, az elkövető pedig elmenekült a helyszínről.

A helyi nyomozók amint tudomást szereztek a bűncselekményről, azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. Rövid időn belül azonosították, és két nappal később elfogták az elkövetőt.

A police.hu tájékoztatása szerint Sz. Roland nem először követett el hasonló bűncselekményt, összesen ötször molesztált lányokat.

2019. júniusában az utcán odament egy szintén fiatalkorú lányhoz, akit megfogdosott. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, és további három hasonló bűncselekmény elkövetését ismerte be. Sz. Rolandot a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását a Komáromi Járási Ügyészségen.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67