Beleőrült a szakításba egy Vas megyei férfi, benzineskannával és öngyújtóval kereste fel élettársát

Bálint Vágvölgyi 2019-09-24 09:55:00.000000
Most vádat emeltek ellene.

A Sárvári Járási Ügyészség volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a középkorú férfival szemben, aki a vád szerint nem tudott belenyugodni abba, hogy volt élettársa elhagyta, ezért 2018 márciusától 2018 júniusáig 39 alkalommal felhívta, valamint 1175 sms-t küldött neki és ezzel a sértettet rendszeresen háborgatta azért, hogy a magánéletébe önkényesen beavatkozzon.

Ezt követően a vádlott 2018 júniusában elment a sértett egyik Vas megyei községben lévő családi házához, és az egyik kezében egy benzinnel megtöltött kannával, míg a másik kezében egy öngyújtóval bement a házba és az ott egyedül tartózkodó sértettet felelősségre vonta, hogy hol és kivel töltötte az előző estét, majd azzal fenyegette meg, hogy ha nem válaszol a kérdésre, akkor felgyújtja magát.

A vádlott fenyegetésére sem kívánt válaszolni a sértett, ezért a vádlott a köntösét kezdte rángatni, majd többször megütötte a sértettet, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és azt indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét, valamint kötelezze a felmerült 170.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67