Véget ért a magyarok számára a birkozó világbajnokság

ugytudjuk.hu 2019-09-22 17:59:00.000000
Veréb István kikapott az Európa-bajnoktól, nem szerzett kvótát.

Veréb István második vigaszági mérkőzését elveszítette vasárnap, így nem léphet szőnyegre a harmadik helyért, és kvótát sem sikerült szereznie a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.


Az idén 92 kilogrammban Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi sportoló szombaton előbb nagy csatában verte ukrán riválisát, majd tussal kikapott az iráni Hasszán Jazdanitól, aki viszont a fináléig menetelt, így a vigaszágra segítette őt. A vb utolsó napján Veréb első meccsén simán, 10-2-re verte a londoni játékok ezüstérmesét, a Puerto Ricó-i Jaime Espinalt. A bronzmérkőzésért és a tokiói indulási jogért viszont a súlycsoport egyik legjobbját, a tavalyi Eb-győztes orosz Artur Najfonovot kellett volna legyőznie - mindössze 20 perc pihenő után -, amire nem volt ezúttal esélye.


A mérkőzés már az elején nem jól alakult magyar szempontból, a lényegesen pihentebb Najfonov ugyanis egy perc után kivette ellenfele lábát, és mögé került (0-2). A folytatásban is az orosz volt a kezdeményezőbb, és még a második percben kitolta Verébet, majd nem sokkal ezután derékra támadott eredményesen (0-5). A sorozatos orosz akciók ellenére Veréb Istvánnak is volt több biztató karberántásos kísérlete, és ezek egyikéből szépítenie is sikerült, miután szőnyegen kívülre terelte Najfonovot (1-5).


A különbség nagy volt, ám a meccs ekkor még nem dőlt el, arra az ötödik perc elejéig kellett várni, amikor egy összekapaszkodásnál a magyar szabadfogású dobni próbált, ám riválisa belefogott, és a hátára vágta őt (9-1). Még több mint másfél perc volt ekkor hátra, de szinte lehetetlennek tűnt a magyar fordítás. Ez nem is sikerült, sőt, Najfonov egy szép levitellel 11-1-es technikai tussal lezárta a mérkőzést.


"Az orosz nagyon jó birkózó, ellene csak tökéletes formában van esélyem. A második menetben négypontost akartam dobni, úgy éreztem, jól meg is volt, de bele tudott fogni, sajnálom. Összességében mégis elégedett vagyok a teljesítményemmel. A sorsolással nem volt sajnos szerencsém, a mostani formámban szerintem a kategóriából az iránin és az oroszon kívül bárkit le tudtam volna győzni, de mindkettővel összekerültem" - nyilatkozta az MTI-nek Veréb István, hozzátéve, elszántan készül a továbbiakban is, és úgy érzi, képes lesz kivívni az olimpiai szereplés jogát jövőre.
    

Ezzel a magyarok számára befejeződött a világbajnokság, amelyen négy érmet és négy tokiói kvótát szerzett a küldöttség. Kötöttfogásban Lőrincz Tamás (77 kg) arany-, öccse, Viktor (87 kg) ezüst-, Korpási Bálint (72 kg) pedig bronzérmet nyert, szabadfogásban Muszukajev Iszmail (65 kg) állhatott fel a dobogó alsó fokára, a nőknél pedig Sastin Marianna (62 kg) az ötödik helyen zárt. A Lőrincz testvérek, illetve Muszukajev és Sastin az olimpiai indulási jogot is kiharcolta. (MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67