Szombathelyen, a Minerva-lakóparkban egyetlen fedett buszváróra sem tellett

István Péter György 2019-09-22 17:39:00.000000
Így történhetett, hogy az utasokat az esőre szállította le a buszsofőr.

A tömegközlekedés területén úgy tűnik, nem csak az elöregedett és környezetszennyező buszok jelentik az egyetlen problémát. Bizonyos járatok menetrendje, megállóhelye sem feltétlen utas barát. Ha mindehhez még a buszsofőr lélektelen hozzáállása is társul, akkor van igazán baj. T. Józsefné, kámoni lakos írta le a vele megtörtént megrázó esetet.

„A 30Y busszal járok, itt élek Kámonban, már 45 éve. A 30Y busz közlekedése még csak-csak megfelelne az utasoknak, de ez is logikátlan, mert az amúgy is szűk úttesten várja ki a váltást a Farkas Károly utcában a festékboltnál. A hétvégi 35-ös, az mindent visz. Karneválkor volt "szerencsém" utazni vele. Az maga volt a csoda! Hatalmas forgalom, viszonylag "fiatal" sofőr, néhány 16 éves tini, akik egész úton szóval tartották és közben gondolom "életviteli" tanácsokat is kaptak, mert elég "szoros volt a kapcsolatuk". Hála Isten, elértük a Minerva lakópark megállót! Dörgött villámlott, le kellett szállni, mert a sofőr közölte, hogy majd jön a következő busz és elvisz a Pipacs utcai megállóhoz. Hát nem vártam meg! A rendszer eddig úgy működött, hogy ott várt a busz 7-8 percet, az utasok pedig a buszon maradhattak. Na, most ez sincs! Ha esik, ha fúj tessék leszállni! Majd jön a másik busz és tovább visz az út széléről, mert nincs egy fedett hely, ahová be lehetni állni. Na, ebben mi a logika?”

A fenti gondolatokat olvasva azonnal két dolog juthat eszünkbe. Miért a busz igazodik a sofőr munkaidejéhez és garázsmenetben utas nélkül megy végig a városon? Valaki már kiszámolta, hogy mennyi plusz költséget jelent ez évente Szombathely tömegközlekedésében, a környezetszennyezésről nem is beszélve? Miért nem lehet a régi rend szerint történetesen a Vasútállomáson sofőrt cserélni és ugyanaz az autóbusz utasokkal együtt mehet tovább? Csupa kérdőjel, a megoldás biztosan megfelelő szervezéssel megtalálható.

A gondolatot tovább folytatva, micsoda embertelen és felelőtlen dolog az utasokat villámlás és zivatar idején kiállítani a szabad ég alá!

Ezen az eseten is tetten érhető, hogy Szombathelyen az infrastruktúra fejlesztése nem követi az elvárásokat. Sorra születnek a lakóparkok és bölcsőde, óvoda egyikük közelében sem épül, ugyancsak így vagyunk legtöbb esetben a fedett buszvárókkal is. Ugyanis hiába keresné valaki a Minerva-lakóparkban a felsoroltakat, nem fogja megtalálni, mert nincs.
  
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67