Sokkoló látvány: kiugrott egy testvérpár az ötödikről, egyikük szörnyethalt

ugytudjuk.hu 2019-09-22 15:49:00.000000
A két fiatalnak több kifizetetlen számlája volt, ez vezethetett a tragédiához.
Két testvér kiesett nagybányai, ötödik emeleten levő lakásuk ablakán, egyikük a helyszínen meghalt, a másikat pedig több sérüléssel, súlyos állapotban szállították kórházba, tájékoztatott vasárnap a Máramaros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség. A felügyelőség szerint a zuhanást túlélő áldozat súlyos állapotban van, a nagybányai sürgősségi kórházba vitték. A két testvér egyik szomszédja a sajtónak elmondta, hogy a fiatalok egyedül laktak a lakásban, és a Nagybánya szélén szervezett heti autópiacon eladott tárgyak árából éltek. Szüleik már nem élnek. A szomszéd azt is elmondta, hogy a két fiatalnak több kifizetetlen számlája volt, és lehet, hogy emiatt kétségbeesett lépésre szánták rá magukat. Pontos életkorukról egyelőre nincsenek információk. A nagybányai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. - a Maszol.ro portálról

Két testvér kiesett nagybányai, ötödik emeleten levő lakásuk ablakán, egyikük a helyszínen meghalt, a másikat pedig több sérüléssel, súlyos állapotban szállították kórházba, tájékoztatott vasárnap a Máramaros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

A felügyelőség szerint a zuhanást túlélő áldozat súlyos állapotban van, a nagybányai sürgősségi kórházba vitték.

A két testvér egyik szomszédja a sajtónak elmondta, hogy a fiatalok egyedül laktak a lakásban, és a Nagybánya szélén szervezett heti autópiacon eladott tárgyak árából éltek. Szüleik már nem élnek. A szomszéd azt is elmondta, hogy a két fiatalnak több kifizetetlen számlája volt, és lehet, hogy emiatt kétségbeesett lépésre szánták rá magukat.

Pontos életkorukról egyelőre nincsenek információk. A Maszol azt írta: nagybányai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67