A Fidesz már el sem akarja játszani, hogy betartja a jogszabályokat

ugytudjuk.hu 2019-09-21 14:23:00.000000
Az ellenzék közleményben reagált arra, hogy egy képviselőt nem engedtek be a győri választási bizottság ülésére.

Délelőtt írtunk róla, hogy nem engedték be a győri választási bizottság állítólagos ülésére az ellenzéki képviselőt. Az esettel kapcsolatban most összellenzéki közleményt kaptunk, amit változtatás nélkül közlünk is.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a győri helyi választási bizottság legutóbbi ülésére nem engedték be az ellenzéki delegáltakat, miközben döntést hoztak egy kormánypárti jelölt ügyében: a Fidesz ezzel sokadszorra bizonyította be, hogy a választásokra csak kellemetlen színházként tekint, ahol a lehető legkevesebb mozgásteret kell engedni az ellenzéknek.

A győri helyi választási bizottság ülését azért hívták össze, mert az egyik szocialista képviselő beadványban kifogásolta, hogy Borsi Róbert fideszes jelölt egy iskolában kampányolt. A bizottság városházán tartott ülésére ugyanakkor egyszerűen nem engedték be Juhász István ellenzéki delegáltat. Sőt, az sem biztos, hogy tartottak ülést: lehetséges, hogy az ügy tárgyalása nélkül nem marasztalták el a fideszes jelöltet. 

Az eset újabb bizonyítéka annak, hogy a fideszes helyi kiskirályok már arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább a törvényesség látszatát fenntartsák, már el sem akarják játszani, hogy betartják a demokratikus játékszabályokat. Nem megválasztott képviselőnek, hanem uralkodónak tekintik magukat, akik bármit megtehetnek. Ennek fogunk véget vetni október 13-án Győrben, és az ország minden pontján.

Glázer Tímea
az ellenzék győri polgármester-jelöltje

Varjú László
országgyűlési képviselő, DK

Varga László
Országgyűlési képviselő, MSZP

Ungár Péter
országgyűlési képviselő, LMP

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67