Hosszas magyarázkodás után Balázsy Péter, a Fidesz polgármesterjelöltje, azt mondta nem áll ki háromfős vitára, csak akkor hajlandó vitázni, ha a vita két fős. Koczka Tibor, független polgármesterjelölt most kétfős vitára hívta ki Balázsyt, de úgy néz ki ő nem vitázik így sem - kezdet szombathelyi sajtótájékoztatóját Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.

A politikus azzal folytatta, hogy ezzel az a probléma, hogy a választópolgárok így nem ismerhetik meg Balázsy véleményét arról, hogy mit gondol a Fidesz 1-es számú körzetben induló jelöltjéről, aki a saját jelölő szerveztét közpénztolvajozta. Szintén ez a jelölt mondta, hogy az, aki elvált, nem képes közfeladatok ellátására. Erről vajon mi a véleménye a polgármesterjelöltnek.
Szintén nem lehet tudni, hogy Balázsy visszavonná-e Jordán Tamás díszpolgári címét. De Ungár szerint az is érdekes kérdés lenne, hogy mi a véleménye a jelöltnek a víztorony elhúzódó felújításáról.
Ungár szerint ez mind meg lehetne tudni egy polgármesteri vita alkalmával.

A képviselő azt mondta, olyan jelöltjei vannak a Fidesznek, akikkel ellentmondásban van Balázsy, mivel a őket nem a polgármesterjelölt, hanem a megbukott Hende Csaba válogatta össze.
Szombathely nem cirkusz! Balázsynak a vitára ki kell állnia - zárt a képviselő.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.