Tegnap startolt el az Egyesült Államokban az Amerikai Horror Sztori kilencedik évada. Mivel a sorozat többnyire valamikor Halloween környékén indítja útjára a legújabb szezonját, mindig kedvem támad belenézni az első részekbe, ha később még le is maradok velük.
Idén azonban félve kezdtem neki az új évad legelső részének, hiszen az előző két etap elég nagy csalódás volt számomra. Igaz, a nyolcadik évadnak voltak jó jelenetei, az első néhány epizód kifejezetten jól sikerült, aztán az utolsó három részre kifogyott a gőz, és a sorozat egyik legfrusztrálóbb lezárását sikerült összehoznia az íróknak.

Az AHS-ben viszont az a szép, hogy minden lejtmenet után van esélyük korrigálni a készítőknek, hiszen antalógiáról van szó, az évadok alig kapcsolódnak egymáshoz. Reménykedtem, hogy idén is így lesz, az 1984-re keresztelt, a slasher horrorra fókuszáló kilencedik évad elég biztatónak is tűnt. Aztán megnéztem az első részt, és úgy voltam vele, hogy
A slasher érzését igencsak jól eltalálták a készítők, teljesen jó döntés volt a nyolcvanas évekbe helyezni a sztorit. Az ekkor készült, klasszikusoknak számító horrorfilmekre is ki-kikacsintgattak, de ennél többet nem sikerült belegyömöszölni az első negyven percbe, elmaradt az az érdekfeszítő felvezetés, ami az AHS-re jellemző.
de még a sztori főbb elemeit is más filmekből emelték át a készítők. Az elmegyógyintézetben játszódó jelenet például egy az egyben megegyezett az eredeti Halloweenban látotakkal, a táboros jelenetek meg bármelyik Péntek 13. filmből jöhettek volna, annyira sterilre sikerültek. Ha valaki azt mondja, hogy a készítők egy teljesen más sorozatát nézem éppen, még hittem is volna neki, annyira eltér ez az évad az eddigiektől.

Egy szó mint száz, az Amerikai Horror Sztori kilencedik évada eddig elég lapos, hiányzik belőle a kreativitás, az első rész sokkal inkább az elcsépelt klisék modern kori átültetéséről szólt, mint a történetvezetésről. Azért kíváncsian várom, hogy innen hova megy a történet, és csak reménykedni tudok abban, hogy valami újat is mutatnak a készítők, nem csak a régi horrorok történeteit mesélik el más szereposztással.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.