Egy elkeseredett szülőtől kaptunk egy levelet, miszerint Iváncon elég érdekes módját választották a tönkrement kiskapu megoldásának.
Az önkormányzati fenntartású óvodát még 2018. szeptemberében adták át, volt ott képviselő, polgármester, díszvendég és az elmaradhatatlan nemzeti színű szalag-átvágás is. Olvasónk beszámolója és fotói alapján a következő év májusára a mozgássérülteknek szánt kiskapu leszakadt. A szülők bíztak benne, hogy az idei évkezdésre, tehát szeptemberre kijavítják a problémát, mégiscsak három hónap állt rendelkezésre. Mikor azonban szeptemberben átlépték az óvoda kapuját, a következő "érdekes megoldással" kellett szembesülniük:

Igen, ez az aminek látszik. Fogtak egy nemzeti színű szalagot és körbecsavarták vele a kiskapu helyét. Megpróbáltuk elképzelni, hogy lehet itt ki-be jutni, de inkább feladtuk.
Megkérdeztük a helyi polgármestert, hogy tudnak-e a problémáról és tervezik-e annak kijavítását. A település első embere pedig a következő választ juttatta el szerkesztőségünkhöz:
A probléma valóban fennáll, sajnos belső kommunikációs hibákból és alkalmazotti nem megfelelő magatartás miatt. Azt azonban el kell mondani, hogy a 2018 szeptemberétől többször is előforduló és megjavított kiskapu meghibásodása nem a rendeltetésszerű használatból adódik ismétlődő jelleggel.
A hiba elhárítását mai nap megkezdtük.
Remélem a nem megfelelőség miatt nem okoztunk problémát senkinek. Az intézménybe ugyanis nem jár sem mozgáskorlátozott gyermek és annak szülője sem.
Még egyszer köszönöm figyelemfelhívó megkeresését, amely gyorsította a probléma megoldását.
Csakhogy a polgármesteri levéllel párhuzamosan egy másikat is kaptunk. Olvasónk ismét jelentkezett, aki azt írta, hogy a polgármester nehezményezte, hogy valaki értesítette a problémáról szerkesztőségünket. Viszont érdeklődésünk valóban megsürgette a munkát. Az ajtó tegnap ennyivel került közelebb ahhoz, hogy újra ott lógjon régi helyén.


Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.