Csütörtök délután Korózs Lajos, a magyar Parlament Népjóléti bizottságának elnöke volt a Híd a Jövőnkért Egyesület és a Mindenki Sárvárért Mozgalom vendége Sárváron, írják az egyesület közleményében, amit a továbbiakban változtatás nélkül közlünk:
A témakör, amelyet megvitattak a résztvevők, a szociálpolitikáról szólt, Rendszerváltást a szociálpolitikában is! címmel. A beszélgetés során széleskörűen érintették a szociálpolitika területeit, de Korózs Lajos hosszú perceket szentelt a nyugdíjasok életkörülményeinek és a nyugdíjak igazságtalanságának. Kiemelte, hogy ma Magyarországon több tízezer ember mindössze 28 ezer forint nyugdíjból tudja csak élni az életét, miközben számtalan olyan honfitársunk van, aki milliós, és több milliós nyugdíjjal rendelkezik. Napjainkban Magyarországon körülbelül kétmillió nyugdíjast tartanak számon, és 2,6 millió azoknak a száma, akik összességében valamilyen nyugellátásban részesülnek.
A fórumon végül az a javaslat született, hogy célszerű lenne elérni egy olyan minimál nyugdíjösszeget, amely legalább 60 ezer forint, és a maximális nyugdíjösszeg pedig nem kellene hogy több legyen, mint 600 ezer. Németh arra kérte a sárváriakat, hogy ne az egyszeri néhány ezer forint legyen a mérce, hanem jöhessen el az az idő, amikor ténylegesen egy olyan városstratégáit lehessen építeni, ami a sárváriak életminőségét generálisan tudja javítani. A Híd a Jövőnkért Egyesület a jövő héten tovább folytatja a program sorozatát, szeptember 26-án, 17 órakor dr. Beer Miklós püspökúr lesz az egyesület vendége a Nádasdy-vár házzasságkötő teremében. A csütörtöki beszélgetésről élő Facebook-videó is készült, amit itt nézhettek vissza:
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.
Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.
A probléma azzal van, hogy a korrekció és a nyugdíjemelések az átlag nyugdíj vonatkozásában és az attól kevesebbet kapók esetében szinte elenyésző, míg az elmúlt időszakban bekövetkezett ár növekedések többszörösen meghaladják költségoldalon a nyugdíjasok bevételeit is.
Németh Zsolt Sárvár vonatkozásában megfogalmazta, hogy a következő öt éves ciklusban el kell indítani egy bentlakásos nyugdíjasotthon megvalósíthatóságát, folyamatba kell helyezni a szociális bérlakásprogramot, növelni kell az első lakáshoz jutók támogatását, racionalizálni kell az energiagazdálkodást, és támogatni kell a korszerűsítéseket. Azt a gyakorlatot pedig megszüntetné, hogy a regnáló képviselők esetenként szavazatok reményében ígéreteket tegyenek, és mintha ajándékot vinnének a választópolgároknak, úgy viselkednek. „Tudjuk, hogy az igazság a mi pártunkon van, de sokat kell még dolgoznunk azért, hogy ennek érvényt tudjunk szerezni” – tette hozzá.
Szólj hozzá!