Rekordkísérlet Szombathelyen: 3 képviselő és 1 polgármester adott át 200 méternyi utat

Bazsi Farkas 2019-09-01 19:39:00.000000
Ez egyébként az a Síp utca, ami Hende Csaba szerint tavaly kormányzati forrásból újult meg. De akkor miért költött rá 31 millió 500 ezer forintot most a város?

Szombathely a tánc és az átadások városa. Bár utóbbi még nem hivatalos a városvezetés nagy erőkkel gyúr rá. Legutóbb például a héten próbálkoztak rekordot dönteni azzal, hogy 3 fideszes képviselő: Hende Csaba, Illés Károly és Kecskés László, valamint Puskás Tivadar polgármester közös erővel adott át 200 méternyi utat a Síp utcában.

Ugye ez az az utca, amiben eddig bokáig süllyedt az, aki egy eső - még csak kiadósnak sem kellett lennie - után át akart rajta kelni. 

Lendvai Ferenc a Gazdasági bizottság fideszes elnöke már 2018 júniusában ígérte az itt élőknek, hogy az általa vezetett bizottság következő ülésén ő maga fogja előhozni az utca ügyét azzal, hogy forrást kerítenek neki. Ez azonban sajnos elmaradt.

A sártenger továbbra is maradt, a Síp utcát pedig ezek után Hende Csaba a Fidesz országgyűlési képviselője emlegette. A Vas Népének idén januárban adott évértékelője kapcsán elmondta, hogy közbenjárására forrást biztosított a kormány több szombathelyi utca felújítására.

 
Név szerint felsorolta a Síp utcát, a Dob utcát, a Kilátó utcát, a Halastó utcát és a Báthory utcát.


Valahol az alternatív valóságban tényleg megtörténhetett az út felújítása, hiszen egy írásbeli kérdésre válaszolva Cseresnyés Pétert, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt írta.


 

"Az általam megszerzett információk alapján az említett utcák - a Síp utca, a Dob utca, a Kilátó utca, a Halastó utca, a Báthory utca - felújítása megtörtént".

Az igazság az, hogy nem kormányzati pénzből, hanem a szombathelyi költségvetéséből kifizetett 31 millió 500 ezer forintból újult épült most meg a Síp és a Kilátó utca.
Hende Csaba pedig negyed magával átadta az a most elkészült utat, ami szerinte már egy éve készen van. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67