Politikai pedofília Kőbányán: a Választási Bizottság elmarasztalta a helyi fideszes önkormányzati képviselőt

ugytudjuk.hu 2019-09-19 07:50:00.000000
A Momentum adott be kifogást a képviselő ellen. Sajtóközlemény.

A Momentum Mozgalom nevében Fekete-Győr András kifogással élt a kőbányai Választási Bizottságnál, mivel 2019. szeptember 2-án a helyi Fekete István Általános iskolában Dr. Mátrai Gábor jelenlegi fideszes önkormányzati képviselő és Molnár Róbert, fideszes képviselőjelölt részt vettek a tanévnyitón és beszédet is mondtak a gyerekeknek - írja szerkesztőségünkbe küldött közleményében a Momentum. 

 

 

Dr. Mátrai Gábor az eseményről Facebook bejegyzést is írt, amelyben tájékoztatta az Újhegyieket, hogy látogatást tett az általános iskolában, ahol is beszédben bátorította a gyermekeket tanulásra, sok sikert kívánva nekik. Azzal, hogy Mátrai és Molnár tanítási időben, iskolai ünnepség keretén belül találkozott iskolás gyerekekkel, a hivatalos önkormányzati választás kampány ideje alatt és erről Facebook posztot is megjelentetett, tehát kampányolásra használta fel a gyerekeket, megsértette a köznevelési törvény pártpolitizálást tiltó rendelkezését. 

Ezt a kifogást a Kőbányai Helyi Választási Iroda befogadta, majd határozatában megjelölte, hogy dr. Mátrai Gábor valóban megsértette a törvényt, mivel az eseményről készített Facebook posztban nem úgy hivatkozott magára, mint az iskola intézményi tanácsának az elnöke, hanem mint önkormányzati képviselő. Ezzel pedig a választókat befolyásoló, kampányban felhasználható tartalmat hozott létre.

Tehát gyakorlatilag megvalósította a politikai pedofília fogalmát. 

Molnár Róbert tevékenységét a benyújtott kifogás alapján nem marasztalták el, mivel abban nem szerepelt semmilyen nyilvános bizonyítéka annak, hogy akár beszédében, akár későbbi kommunikációjában képviselőjelölti mivoltát emelte volna ki.

A Választási Bizottság kötelezte dr. Mátrai Gábort, hogy mellőzzön minden további ilyen jellegű jogsértést és távolítsa el a Facebook oldaláról a bejegyzést a mellé feltöltött képekkel együtt - ez utóbbi meg is történt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67